
Pert nyert az Átlátszó a Pénzügyminisztériummal szemben
Az egyelőre első fokú ítélet szerint a minisztériumnak ki kell adnia a Mészáros Lőrinc cégének nyújtott milliárdos nagyságrendű állami támogatással kapcsolatos szerződés tartalmát.

Az egyelőre első fokú ítélet szerint a minisztériumnak ki kell adnia a Mészáros Lőrinc cégének nyújtott milliárdos nagyságrendű állami támogatással kapcsolatos szerződés tartalmát.

Több más médiavállalatnál viszont elutasítják, hogy a kormány rájuk tolja a döntés felelősségét, vagy úgy vannak vele, hogy már olyan magas náluk az átoltottság, hogy nem szükséges elrendelni a kötelező oltást. Máshol még egyszerűen nem döntöttek.

Miután a Media1 már legalább 10 olyan személyről értesült, akik jelzést kaptak a GMailtől az elmúlt napokban arról, hogy feltételezhetően államilag támogatott hackertámadással próbálják megszerezni a jelszavukat, megkérdeztük a Google Magyarországot, mennyire kell ezt komolyan venni, és hogy mi alapján gondolják, hogy kormányzati háttere van a támadásoknak. Hamar érkezett a válasz.

Bodoky Tamás, az oknyomozó portál főszerkesztője mellett a Transparency-díjakat odaítélő zsűri elnöke és az Ittlakunk felelős szerkesztője is kapott figyelmeztetést arról, hogy kormányzati hackertámadás célpontjává válhatott.

Egyebek mellett az újságíró azt is elmondta, hogy a kémszoftver bevetésével a magánszféráját sértették, mivel szabadnapján vagy hétvégén is megfigyelhették őt a telefonján keresztül.

Hat, harminc év alatti fiatal vehette át az elismerést.

Az eseményről készült élő Facebook-közvetítésben vehető ki a diskurzus.

Helyközi Járat néven indult el a hat hazai médium közös projektje.

2019 áprilisától az év novemberéig figyelték meg a Pegasus kémszoftverrel Magyarország egyik legtapasztaltabb bűnügyi újságíróját, a korrupciógyanús ügyeket is feltáró Csikász Brigittát, derült ki az újságíró telefonjának részletes elemzésekor. A megfigyelése idején az oknyomozó újságíró többek között Rogán Antallal kapcsolatban álló személyekkel, valamint Orbán Viktor miniszterelnök fogorvosával foglalkozott, olvasható a Direkt36 cikksorozatának legújabb részéből.

Bár a számos peres eljárás közül korábban volt egy, amelyet részben elvesztettek az oknyomozó újságírók, végül ebben az esetben is fordítani tudtak a legfőbb bírói grémiumnál az ATV-t korábban tulajdonló Hit Gyülekezetével szemben. Az indoklás sajtójogi szempontból is érdekes.