
A TV2 elnöki tanácsadója lesz az Index távozó főszerkesztője
Ezt Vaszily Miklós, a TV2 elnök-vezérigazgatója jelentette be a Digital-Media Hungary konferencián Siófokon.

Ezt Vaszily Miklós, a TV2 elnök-vezérigazgatója jelentette be a Digital-Media Hungary konferencián Siófokon.

A Media1 megtudta, hogy a miniszterelnök, illetve az őt képviselő kormányközeli Biczi és Turi Ügyvédi Iroda hibát vétett és mintegy kétszáz kilométerrel arrébb, a Pécsi Törvényszéken perelte be a budapesti címmel rendelkező, így valójában a Fővárosi Törvényszék illetékessége alá tartozó Hírklikket, amiért az szemlézte a SPAR vezérigazgatójának, Hans Reischnek Orbán Viktor oligarcháival kapcsolatban egy osztrák élelmiszeri lapban megjelent nyilatkozatát. Orbán jogászainak tévedése miatt az ügy jelentős késedelmet szenved el, ami egyébként utólag még jól is jöhet a kormányfőnek, aki már így is kínos helyzetbe került a sok sajtóper miatt, amit mostanában indított, majd szinte mind el is vesztett.

Piliscsaba vezetője szerint jogos aggodalma a szülőknek, hogy háborúval rémisztgető óriásplakátot helyeztek el pont a helyi iskola mellé, Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója szerint viszont „szégyen” azt elvitetni onnét.

Répásy Bálint a Media1 információi szerint már búcsúzkodik. A KESMA egy másik cégénél, kisebb presztízsű feladatkörben folytatja tovább karrierjét. Meg is van az utódja.

Ügyvezető igazgatót váltott az Indamedia csoporthoz tartozó Totalcar autós magazin kiadója – értesült a Media1. Rákérdeztünk a változás okaira és a lappal kapcsolatos tervekre. Először nem válaszoltak, végül hiszterikus hangvételű levelet küldtek, érdemi válaszok nélkül, melyben lapunkat pocskondiázták.

Amanda Nelson 2018 óta vezette a jelenleg épp tulajdonosváltáson áteső, a kormányközeli 4iG és a Magyar Állam átal közösen jelenleg épp felvásárlás alatt álló magyar leányvállalatot. A felvásárlás zárásáig még a magyarországi tisztségét is megtartja.

A sorozatot az RTLII fogja adni, méghozzá a késő esti Híradó helyén.