árak

DIGI.

Árat emel a DIGI

Az áremelés legjobban a mobilszolgáltatás ügyfeleit érinti, de a legtöbb otthoni szolgáltatás tarifája is emelkedik.

Távirányító / Pixabay

Lezárta a tévés piac vizsgálatát a Gazdasági Versenyhivatal, felháborodottan fogadták a kisebb kábelszolgáltatók a fejleményt

A GVH átfogó vizsgálódása alátámasztotta, hogy minél nagyobb előfizetői bázissal rendelkezik egy műsorterjesztő, annál kedvezményesebb feltételekkel juthat beszerzési oldalon a televíziós csatornákhoz, a hatóság ugyanakkor ezt nem szankcionálja. A versenyhivatal ehelyett ajánlást fogalmazott meg, mely szerint a kisebb tévészolgáltatók számára a közös fellépés lenne a kulcs. A Media1 úgy tudja, a kisebb kábelszolgáltatók felháborodtak, amiért a GVH nem tesz érdemben semmit az ügyben.

Érkezik a Népszava egy postaládába

Jelentősen megdrágul a Népszava

Két lépcsőben, először most átlagosan 10, majd a jövő év második negyedévétől további 12 százalékkal emeli meg árait a napilap.

A DIGI budapesti, Váci úti bejárata

Marad ingyenes a DIGI Mobil

2020 első felének végéig meghosszabbítja a távközlési cég a mobilszolgáltatásának tesztidőszakát. A vállalat bejelentette azt is, hogy folytatja a hálózati lefedettségének bővítését.

Szabó László, Growww Digital

A Google Shopping megjött Magyarországra

Mától itthonról és a térség más országaiból is elérhető a Google fejlett piacokon már 2012-ben bevezetett újdonsága, az ár-összehasonlítós szolgáltatás. A szakértő szerint az újdonság komoly változásokat hozhat a piacra.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások