
Dull Szabolcs: Az Index összeomlása nemzeti ügy
Az Index egykori főszerkesztője a szerződése szerint még hat hónapig a céghez van kötve, erről egy erdélyi internetes lapnak adott interjúban beszélt.
Az Index egykori főszerkesztője a szerződése szerint még hat hónapig a céghez van kötve, erről egy erdélyi internetes lapnak adott interjúban beszélt.
Állítólag nem érték el telefonon, ezért jelentek meg Dull Szabolcs otthonánál.
A lap szerint morálisan megkérdőjelezhető módon szerez olvasókat Facebook-hirdetésekkel az Index körüli helyzet kapcsán a 24.hu.
A Székesfehérvári Törvényszék elsőfokú ítéletében helyreigazítás közlésére és a perköltség megfizetésére kötelezte a lapot.
A rendezvény célja, hogy magas szintű tudással segítse a közönséget a koronavírus utáni világban.
A Media1 egyik olvasója vette észre, hogy több mint egyhónapos nyári szünetet tart a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, erről a hivatalos tájékoztatás
Újabb, 13 részes szériával várja nézőit a Kristóf’s Kitchen vegán csatorna.
A lap egyetlen munkatársa sem sérült meg, mivel az irodákban senki sem dolgozott a koronavírus-járvány miatt.
A Jobbik után a Demokratikus Koalíció is arra szólította fel a kormányt, hogy tartsa távol magát a Facebook szabályozásától.
Beszédes videókon mutatkozik be az új kormányközeli tévécsatorna, a Pesti TV.