Az elmúlt napokban több közösségi médiás felületen is többen azt találgatták, hová tűnt Puzsér Róbert az ATV képernyőjéről, ahol idén tavasszal több év után indult újra Puzsér Sznobjektív című műsora, amelyben a kritikus minden adásban egy meghívott vendéggel beszélgetett egy általa adott tematika alapján felállított TOP10-es listáról. Egy ideig rendszeresen szerepelt a csatorna Öt című politikai vitaműsorában is mint az egyik vitapartner, mostanában viszont ebben a műsorban sem látható.
A Media1 kereste az ügyben Puzsért és a csatornát is kérdeztük, hová tűnt a kritikus – végül az ATV-től érkezett meg a válasz. Ebben az áll, „Puzsér Róbert rengeteg elfoglaltsága miatt a televíziós műsorok készítésében jelenleg nem tud részt venni”. Hozzátették azonban, hogy az ATV Csoporthoz tartozó Spirit FM rádióban 2020 ősze óta futó Önkényes Mérvadó című műsorban ezután is szerepel, ahol heti 5 friss adással jelentkezik a rádióműsora.