Feljelentést tesz a közmédia vezetése az intézmény korábbi működésével kapcsolatban, miután az átvilágítás során előkerült dokumentumok és belső levelezések alapján arra jutottak, hogy Várhegyi Attila, a Fidesz korábbi politikusa és az MTVA tanácsadója a hivatalos vezetők jogköreit is átvéve, megfelelő törvényi felhatalmazás nélkül gyakorolhatott tényleges irányítást a közmédia fölött – derül ki a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Media1-hez eljuttatott hétfői közleményéből.
A közmédia vezetése dr. Papp Gábor ügyvédet bízta meg a szükséges jogi lépések megtételével.
A Duna Médiaszolgáltató tájékoztatása szerint az átvilágítás során megismert belső levelezések, nyilatkozatok és más dokumentumok számos részletet tártak fel arról, hogyan működött az elmúlt években a közmédia politikai felügyelete, és ebben milyen szerepe volt Várhegyi Attilának.
A közmédia szerint Várhegyi a hivatalos vezetők helyett is döntött
A közlemény szerint az átvilágítás során előkerült információk arra utalnak, hogy Várhegyi tanácsadói jogviszonya ellenére a gyakorlatban jóval szélesebb hatáskört gyakorolt.
A Duna Médiaszolgáltató állítása szerint Várhegyi tartalmi, személyzeti és gazdasági ügyekbe is beleszólt, illetve olyan kérdésekben is döntéseket hozott, amelyekért hivatalosan a közmédia vezetői viselték a felelősséget.
A közlemény szerint több esetben kialakult olyan gyakorlat is, hogy az érintett vezetők Várhegyi jóváhagyása nélkül nem mertek döntéseket meghozni.
A mostani közmédia-vezetés ebből arra következtet, hogy Várhegyi tényleges szerepe túlterjeszkedhetett azon a hatáskörön, amelyet a vele fennálló szerződés vagy a közmédiára vonatkozó jogszabályok biztosítottak számára.
A kormány és a közmédia közötti kapcsolattartóként működhetett
A közmédia mostani vezetésének közleménye ennél is súlyosabb állítást fogalmaz meg: szerintük Várhegyi a politikai vezetés és a közmédia közötti kapcsolattartó szerepét is betöltötte.

Az átvilágítás során megismert dokumentumok és nyilatkozatok alapján a közmédia azt állítja, hogy Várhegyi továbbította a kormány tagjainak és más fideszes politikusoknak az elvárásait a közmédia felé, és fordított irányban is képviselte az intézményt a kormányzati szereplők előtt.
A közmédia vezetése szerint mindez azt bizonyíthatja, hogy a törvény alapján politikai befolyástól függetlenül működő közmédia a gyakorlatban politikai felügyelet alatt állt.
Sofőrt is biztosítottak Várhegyinek, de rendezvényszervezőként alkalmazták
Az átvilágítás a közlemény szerint Várhegyi juttatásaival kapcsolatban is talált kifogásolható gyakorlatot.
A Duna Médiaszolgáltató azt állítja, hogy az MTVA több éven keresztül sofőrt biztosított Várhegyi Attila számára, az érintett munkavállalót azonban hivatalosan „rendezvényszervező” munkakörben alkalmazták.
A közmédia mostani vezetése ezt úgy értékeli, hogy a hivatalos dokumentáció nem a ténylegesen ellátott feladatot tükrözte.
A közmédia azt is jelezte, hogy az átvilágítás legfrissebb eredményeit részletes magyarázatokkal és konkrét, az MTVA tulajdonát képező leveleket is nyilvánosságra hozza.
***
Nem mutatta meg a köztévé, mit üzentek az élőképen az újpestiek a Fradinak
Súlyos hamisítási botránya után az Év Riportere lett az MTVA-s Kucsov Renáta
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.Bende Balázs: A kérdésekkel provokáló újságíró megsértette a magyarokat
