Vaszily Miklós, a TV2 elnöke, az Indamedia társtulajdonosa, a MEME alelnöke, a Pesti TV társtulajdonosa

Távozik Schmidt Mária cégének igazgatóságából Vaszily Miklós, a TV2 elnök-vezérigazgatója

Lemondott a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. (BIF) igazgatósági és audit bizottsági tagságáról Vaszily Miklós, a TV2 elnök-vezérigazgatója – jelentette be közleményében a Schmidt Mária érdekeltségébe tartozó cég.

A lemondás a bejelentéstől számított 60. napon válik hatályossá.

A Világgazdaság nyomán a 24.hu azt írja, hogy a szabályozott ingatlanbefektetési társaságként működő BIF közgyűlése korábban közel 5 milliárd forint osztalék kifizetéséről döntött. A kifizetést június 2-án kezdi meg a társaság, a tavalyi eredmény utáni osztalékért utoljára május 21-én lehet BIF-részvényt vásárolni a Budapesti Értéktőzsdén.

Vaszily 2017 óta volt tagja az igazgatótanácsnak, lemondásának okait a BIF közleményében nem közölték.

Vaszily Miklós nemrég a Digital-Media Hungary konferencián beszélt arról, hogyan érinti az általa vezetett TV2 Csoportot a kormányváltás, illetve az, hogy az új kormány az állami reklámköltésekre fordított pénzeket kórházfejlesztésekre csoportosítja át.

Vaszily egyébként a kormányváltás után azonnal elkezdte átalakítani a TV2-t, aminek egyik első lépése az volt, hogy elbocsátotta a hírhamisító Szalai Vivient, akinek a hivatalos titulusa hírigazgató volt. Kiderült az is, hogy hamarosan megszűnik a TV2 Tények és a Napló, mivel ezek a márkák annyira hiteltelenné váltak, hogy már inkább tehertétel a csatornának: ezek helyett új brandeket vezetnek be.

Vaszily-t egyébként Mészáros Lőrinc embereként tartják számon a médiapiacon, és ő az Indexet tulajdonló Indamedia társtulajdonosa is.

Az M-RTL és a TV2 vezérigazgatója is állítja: számoltak a propagandamilliárdok elapadásával

A TV2 kivezeti a lejáratódott Tények című műsort, dobják a Napló brandet is – Magyar Péter is reagált a hírre, hogy új márka jön a Tények helyére

Felszámolással fenyegeti Mészáros Lőrinc cége, az Atmedia Balásy Gyula New Land Mediáját

Vértes János: A TV2 hírszolgáltatása ügyében Vaszily Miklósnak több kérdésre is választ kellene adnia

Vujity Tvrtko: A TV2 kérjen bocsánatot azoktól, akiket azért aláztak meg, mert nem voltak hajlandók csalni és hazudni

Orbán: az Index és a TV2 minket támogatott, a Vadhajtások a napi kedvencem – ismert emberek kritizálják az elhangzottakat

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Sütibeállítások