Schopp Attila, az IT Business távozó főszerkesztője, a lap 23 év után távozó munkatársa

„Az elmúlt négy év elég sokat kivett belőlem” – távozott az IT Business főszerkesztője

Schopp Attila, az üzleti informatikáról szóló IT Business főszerkesztője a kezdetektől, 23 éven át volt a lap munkatársa: eleinte újságírója, szerkesztője, az elmúlt 4 évben pedig a főszerkesztője. 2019-ben megkapta az NJSZT Kovács Attiláról elnevezett, az Év Informatikai Újságírója kitüntetést is. A Media1-nek most megerősítette, távozik a laptól és röviden válaszolt arra is, miért.

„Ma lezárult egy fejezet az életemben, a munkámban – 23 év után távozom az ITBUSINESS-től. 2003-as indulása óta vagyok a lap és a kiadó munkatársa, négy éve pedig főszerkesztőként jegyzem a magazint. Megtiszteltetés volt ott lenni az indulásánál; megélni, ahogy piacvezető lett az akkoriban a mainál még jóval pezsgőbb nyomtatott sajtópiacon; résztulajdonossá válni a nemzetközi háttérből kiszakadó, önállósodó kiadóban; majd négy évvel ezelőtt az alapító-főszerkesztő nyomdokaiba lépni. Izgalmas volt együtt fejlődni az informatikai technológiákkal, mindig újat és újat tanulni, a megszerzett ismereteket pedig átadni az olvasóknak, újabban pedig már a hallgatóknak is” – írta egy lapunk által megtalált közösségi médiás bejegyzésében Schopp Attila.

Az IT Business leköszönő főszerkesztője hozzátette, az elmúlt több mint két évtizedben számos kiváló kollégával és az infokommunikációs szakma megannyi kiváló képviselőjével volt alkalma megismerkedni és együtt dolgozni. „Nyomtatott és online hírek, cikkek, tudósítások és interjúk ezreinek, külföldi sajtóutak és hazai sajtótájékoztatók százainak, podcastok, kerekasztal-beszélgetések tucatjainak emlékét viszem magammal ebből az időszakból”.

Schopp Attila köszönetet mondott azoknak, akik az elmúlt években így vagy úgy segítették, támogatták a munkáját. A távozó főszerkesztő hozzátette, nehéz döntést hozott:

„Nem volt könnyű egy ilyen múltat, a munkával töltött időm több mint felét magam mögött hagyni, nem is volt gyors döntés, de úgy érzem, hogy most mindenképpen váltanom kell. 😥 Ami a jövőt illeti, az biztos, hogy a szakmától, a tartalomkészítéstől és a közösségtől nem szakadok el. Most egy-két hónapot pihenéssel, feltöltődéssel töltök, hogy utána megújult energiával térhessek vissza ahhoz a munkához, amit több mint 30 éve űzök, és amit nem szűntem meg szeretni. Ahogy eddig, úgy továbbra is nyitott vagyok a találkozásokra, a jó beszélgetésekre – és most már időm is több lesz rá” – írta.

A Media1.hu hétfőn este elérte Schopp Attilát, aki megerősítette, hogy távozik, az okokra vonatkozó kérdésünkre pedig így nyilatkozott:

„Négy éve vettem át az ITBUSINESS főszerkesztői pozícióját, azóta a kiadó portfóliója jelentős megújuláson esett át. Átterveztük a weboldalt, a magazint, tavaly óta újra van ICT-piac Nagykönyv, a régiek mellett új konferenciákat is rendeztünk (Finance & Technology, AIBUSINESS, CEO Summit). Büszke vagyok az elvégzett munkára, azonban ez az elmúlt négy év elég sokat kivett belőlem, ezért szükségem van egy kis pihenésre, feltöltődésre.”

Kérdésünkre azt mondta, jelen pillanatban még nem tudja, hogy hol és milyen formában folytatja a munkát.

Schopp Attila az IT Business első és azon utolsó számával búcsúzott, amelynek elkészítésében még részt vett, majd megjegyezte:

„Szemmel láthatóan hosszú utat jártunk be 2003 februárjától 2025 novemberéig”.

Balra az IT Business első lapszáma, jobbra az utolsó, amelynek elkészítésében Schopp Attila még részt vett
Balra az IT Business első lapszáma, jobbra az utolsó, amelynek elkészítésében Schopp Attila még részt vett

Schopp Attilát a Kovács Attiláról elnevezett az Év Informatikai Újságíródíjjal tüntette ki 2019-ben a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT).

2021 végén, a súlyos betegsége miatt leköszönő (az azóta elhunyt) Sziebig Andrea alapító-főszerkesztőtől vette át az IT Business főszerkesztését.

Érdekesség, hogy az itbusiness.hu oldalon egyelőre hiába kerestünk hírt a főszerkesztő távozásáról, ott tegnap estig még nem számoltak be róla. Az impresszumban egyelőre nem látszódik, ki veszi át a magazin irányítását. Egy e-mailben megkeressük a kiadó ügyvezetőjét az utódlással és a lap jövőjével kapcsolatban – amint reagál a kérdésre, arról beszámolunk még.

Főszerkesztőt vált az IT Business: Sziebig Andrea alapító leköszön a posztról

Meghalt Sziebig Andrea újságíró, az IT Business volt főszerkesztője

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.
Borító: Schopp Attila, az IT Business távozó főszerkesztője.

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Legyen jól tájékozott, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások