Bíróság, ítélet.

Jogerősen pert vesztett Tilki Attila fideszes képviselő több újságíróval szemben

Egy HírTV-s riportból indult az ügy.

Tilki Attila fideszes országgyűlési képviselő jogerősen is elvesztette azt a pert, amelyet a HVG újságírója és több más szerkesztőség munkatársai ellen indított rágalmazás miatt. Az ügy egy 2018-as HírTV-riport nyomán indult, amely arról szólt, hogy kettős állampolgárokat szállítottak át Ukrajnából Magyarországra szavazni a választás napján. A riportban megszólalt egy férfi, aki állítása szerint Tilki kampányában dolgozott, és részletesen beszámolt a szervezett szavazatszállításról. A képviselő szerint a riport és az annak alapján született cikkek alaptalanul állították be úgy, mintha csalással nyert volna választókerületében – számolt be a HVG.

Már az elsőfokú bíróság is felmentette az újságírókat, arra hivatkozva, hogy a riport a közügyek szabad vitatásának körébe tartozik. Tilki azonban ebbe nem törődött bele, fellebbezett, ám a Fővárosi Törvényszék másodfokon is helybenhagyta az ítéletet. A bíró ugyan jelezte, hogy a riport megfogalmazása sugallhatta a politikus érintettségét, de tényszerű állításként ez nem hangzott el, így a vádlottak kijelentései nem minősültek becsületsértőnek.

Az ügy hátterében az a vita állt, amely a 2018-as választásokon a kettős állampolgárok szervezett utaztatásáról szólt. A HírTV anyaga nyomán az MSZP és a Párbeszéd az NVB-hez fordult, majd az ügy végül a Kúrián kötött ki. A legfelsőbb bírói fórum elismerte, hogy a szavazatszállítás sérti a választás tisztaságát és a jogszerű eljárást, ám bizonyítékok hiányában nem rendelt el új voksolást. Így a politikai következmények elmaradtak, a bíróság viszont megerősítette, hogy az újságírók jogszerűen végezték munkájukat.

Nem jött be a cenzúrakísérlet, pert vesztett az RTL a Media1 ellen

A Fidesz a MÚOSZ elnökéhez fordul a sajtószabadság védelmében

„Szereptévesztésben a Fidesz frakcióvezetője” – reagált a MÚOSZ Kocsis Mátéra

Megpróbálja bebörtönöztetni az Úgytudjuk két újságíróját a volt fideszes megyei közgyűlési elnök

A Fidesz megmagyarázza, miért nem támogatta a máltai újságírógyilkosság feltárásáról szóló határozatot

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.
Borító: Depositphotos.com / stock

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások