A bécsi büntetőbíróság első fokon elutasította Heinrich Pecina keresetét, amelyet a Dossier nevű oknyomozó portál ellen indított – számolt be róla a Der Standard, valamint a HVG.
Az osztrák üzletember, aki kulcsszerepet játszott a Népszabadság bezárásában, azért perelt, mert a portál Ausztria „orbanizálódásáról” szóló cikkében névvel említette, összefüggésben a magyar sajtó átalakulásával. Pecina azzal védekezett, hogy nem közszereplő, a szerkesztőség viszont azzal érvelt, hogy vagyonát többször politikai célok szolgálatába állította.
Az ítélet egyelőre nem jogerős, mert az üzletember fellebbezett.
Pecina neve Magyarországon a BorsodChem felvásárlásával tűnt fel, majd a Mediaworks megalapításában játszott fontos szerepet.
Ez a cégcsoport birtokolta többek között a Nemzeti Sportot, a megyei napilapokat és a Népszabadságot is, amelyet két évvel később egyik napról a másikra zártak be.
A vállalkozó később túladott magyarországi érdekeltségein, köztük a Mediaworksen is, amely Mészáros Lőrinc kezébe került.
Hazájában sem makulátlan az üzletember múltja: az osztrák Hypo Bank botrányával összefüggésben kétszer is elítélték csalás miatt.
Hatalom és média: interjú Murányi Andrással, a 7 éve bezárt Népszabadság utolsó főszerkesztőjével
Enyhítették a Népszabadság hóhérjára banki csalás miatt kiszabott büntetést Ausztriában
Elkótyavetyélve landolhatott a Népszabadság a Fidesz közelében
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.Nem jött be a cenzúrakísérlet, pert vesztett az RTL a Media1 ellen