Részlet a TV2 S.E.R.E.G. című sorozatának előzeteséből

Írásban tiltották meg a katonáknak, hogy bírálják a S.E.R.E.G. című sorozatot

A 444 információja szerint az MH Összhaderőnemi Különleges Műveleti Parancsnokság (MH ÖKMP) parancsnoka írásba adta, hogy nem tehetnek közzé negatív megnyilvánulásokat az Állomány tagjai a TV2-n futó szériával kapcsolatban.

„Az MH ÖKMP mb parancsnoka felhívja az Állomány figyelmét, hogy a S.E.R.E.G. című sorozat kapcsán a lentebb említett jogszabályra és parancsra tekintettel a negatív megnyilvánulásoktól és kommentektől tartózkodni szíveskedjenek”

– áll a 444 birtokába került levélben.

A beidézett jogszabály a 137/2024 (VI.28) számú, a honvédek jogállásáról szóló kormányrendelet. A parancsnok ebből a következő két passzust idézi:

 „2. § (3) A katonai szolgálat alapértékének számít a hazaszeretet és a bajtársiasság. A honvéd szolgálatteljesítési időn kívül, valamint az önkéntes tartalékos a rendelkezésre állás időszakában sem folytathat olyan tevékenységet, nem tanúsíthat olyan magatartást, amely nem felel meg a katonai szolgálattal kapcsolatos erkölcsi elvárásoknak, illetve sérti a honvéd etika szabályait, a szolgálati viszonyhoz méltatlan, vagy amely a pártatlan, befolyástól mentes tevékenységét veszélyeztetné.”

A másik beidézett paragrafus így hangzik:

„(3) A honvédek internetes közösségi portálokon, képmegosztó felületeken való megjelenését, ha az honvédelmi vagy nemzetbiztonsági érdeket sérthet, vagy a honvédelmi szervezet, illetve a KNBSZ társadalmi megítélését ronthatja
a) a miniszter az általa vezetett minisztérium, a közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezetek,
b) a Honvéd Vezérkar főnöke (a továbbiakban: HVKF) a honvédségi szervezetek,
c) a KNBSZ főigazgatója a saját állománya
tekintetében megtilthatja vagy korlátozhatja.”

 Vagyis az mb parancsnok szerint a civil tartalékos katonáknak is tilos kommentben véleményt mondani vagy verbális kritikát megfogalmazni a sorozatról.

A két paragrafus után a levél írója a saját maga által korábban kiadott idei parancsból idéz, melynek értelmében

„tilos olyan bejegyzést közzétenni, amely szándékosan igyekszik a szervezetet vagy a szervezetnél szolgálókat rossz fényben feltüntetni”.

A levél a következő, vastaggal szedett felszólítással zárul:

„Kérem a tisztelt főnököket és alegységparancsnokokat, hogy az állományukat tájékoztatni szíveskedjenek!”

A S.E.R.E.G. az NFI több mint egymilliárd forintos közpénztámogatásából készült, a Kálomista Gábor-féle Megafilm gyártotta a TV2 számára. Gyakorlatilag az Angyalbőrben című régi tévésorozat utódjának szánták.

Megvan, mikor indul a S.E.R.E.G

Kijött a S.E.R.E.G. hosszú előzetese

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.
Borító: Részlet a TV2 S.E.R.E.G. című sorozatának előzeteséből

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások