Az Integritás Hatóság (IH) elnöke, Biró Ferenc Pál már korábban, lapunknak, a Media1-nek adott exkluzív interjúban jelezte, hogy jogsértőnek és szakmailag megalapozatlannak tartja a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) határozatát, amellyel a – Balásy Gyula nevével fémjelzett – New Land Media jogorvoslati kérelmére megsemmisíti a Hatóság által lefolytatott, korrupcióellenes kommunikációs közbeszerzést. Ennek jegyében fordult most bírósághoz az IH. Keresetlevelében az Integritás Hatóság részletezi, hogy a Döntőbizottságnak a közbeszerzési eljárást megsemmisítő határozatai egyoldalúan, az állami kommunikációs közbeszerzéseken favorizált New Land Media Kft. szempontjából mutatták be az eljárást és nem mutatták az IH ezt cáfoló érvelését.
Keresetlevelében az Integritás Hatóság tények és bizonyítékok alapján mutatja be, hogy a közbeszerzési eljárása szakmailag stabil alapokon nyugvó, tisztességes versenyfeltételeket támasztó és jogszerű volt. Keresetlevelében az IH felhívta a figyelmet arra is, hogy a Döntőbizottság iratellenesen elmulasztotta feltüntetni a határozataiban, hogy a New Land Media Kft. kérte tőle a hivatalbeli vizsgálatot.
„Az Integritás Hatóság emlékeztet, hogy a KDB döntése rámutat a magyar közbeszerzési rendszer gyengéire, amelyekre a megfelelő vizsgálatokat követően a Hatóság az elmúlt két évben 4 jelentésben is felhívta a figyelmet: a szabályokkal könnyű visszaélni, és nem azt szolgálja, hogy a megfelelő minőségű szolgáltatásokat a legkedvezőbb áron vásárolhassák meg a kiírók. A Közbeszerzési Hatóság előbb jóváhagyta a közbeszerzési kiírásunkat, amelybe korábban beépítettük a szakmai észrevételeiket, majd a New Land Media panaszát követően a Közbeszerzési Döntőbizottság ugyanezt a kiírást jogsértőnek találja”
– nyilatkozta a Biró Ferenc Pál, az Integritás Hatóság elnöke.
Az Integritás Hatóság 2024. április 9-én tette közzé Európai Uniós, nyílt közbeszerzési eljárását azzal a céllal, hogy a Hatóság médiaaktivitásának végrehajtásához és társadalmi edukációs céljaihoz – többek között a korrupció visszaszorítására irányuló társadalmi kommunikációhoz -megfelelő szakmai partnereket bízzon meg. A Hatóság kiírása széles körben biztosította az indulás lehetőségét. Az eljáráson végül öt cég indult, és a megfelelő értékelési eljárások, valamint egy a Hatóságtól független szakmai zsűri értékelését követően 2024. július 9-én hirdettek eredményt, amelyet a New Land Media megtámadott. A KDB a kiírás szabálytalanságára hivatkozva semmisítette meg az eljárást, pedig a New Land Media az eljárás előkészítő szakaszában maga is jogszerűnek találta.
Érvelésében az IH elsődlegesen azt sérelmezte, hogy a Döntőbizottság jogsértően figyelmen kívül hagyta a jogvesztő jogorvoslati határidőket, nem állapította meg a New Land Media Kft. kérelmező jogorvoslati kérelmei elkésettségét, nem utasította vissza azokat, hanem a törvényi feltételek hiányában megindította a jogorvoslati eljárásokat. Az IH rámutatott arra, hogy a Döntőbizottság nem kapott felhatalmazást a jogalkotótól, hogy saját jogán hivatalbóli vizsgálatot. Az IH álláspontja szerint a következetes közbeszerzési gyakorlat értelmében nem megengedett, hogy a Döntőbizottság a közbeszerzés résztvevői helyett, a jogvesztő jogorvoslati határidők letelte után gyakorolja a jogaikat.
Nem Balásy Gyula cégei nyerték az Integritás Hatóság kommunikációs közbeszerzéseit
A Diákhitel Központ megint Balásy Gyula cégeivel kötött szerződést
Balásy Gyula közel 10 milliárdos osztalékot vesz ki a kormánypropagandát készítő New Land Mediából
Nem Balásy Gyula cégei nyerték az Integritás Hatóság kommunikációs közbeszerzéseit
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.