Elszállítja a Debreceni Önkormányzat a Magyar Sajtófotó Kiállítást 2024.08.17-én Debrecen belvárosából

Botrány: Elszállította a Magyar Sajtófotó Kiállítást a debreceni önkormányzat (Frissítve!)

A debreceni polgármesteri hivatal „megvédi a virágkarneválra érkező embereket” a néhány napja megnyitott és szeptember 8-i látogathatónak hirdetett Magyar Sajtófotó Kiállítástól. Tavaly még nem volt gond, hogy egyszerre volt a Virágkarnevál és a kiállítás. A szervezők szerint 42 éve nem történt még ilyen súlyos eset, hogy bezáratták volna a kiállítást. (Hírünket a szervezők közleményével bővítettük!)

Váratlanul elbontották szombat reggel a három nappal korábban megnyitott, szeptember 8-ig megtekinthetőnek hirdetett sajtófotó kiállítást Debrecen belvárosában – tájékoztatta a Media1.hu-t Kocsi Ilona, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) elnöke szombaton.

A hang.hu a Debreciner nyomán azt írja: Bánkuti Andrást, a MÚOSZ fotóriporteri szakosztályának elnökét péntek este telefonon értesítette Debrecen önkormányzatától egy ügyintéző, hogy sajnálatos módon a néhány nappal korábban éppen többek között Bánkuti által is megnyitott 2024-es Magyar Sajtófotó Kiállítás – amelynek ő volt ebben az évben a kurátora is – teljes anyagát elbontják a Csapó utca elejéről. Mindezt konkrét indoklás nélkül, ám felkérve őt arra, hogy ha jelen tud lenni az elpakolásnál, felügyelje annak szakmailag megfelelő voltát.

Fürgék voltak

Nagyon gyors volt a munka, fél 10-kor már nyoma sem volt a vándorkiállításnak, amelynek elbontásáról a Debreciner nevű helyi lap videókat tett közzé a Facebookon és a saját oldalán.

Az elmúlt 42 évben egyszer sem zárták még be a Magyar Sajtófotó Kiállítást

A Debreciner kereste a Főnix Rendezvényszervező Központot a bontás okai iránt érdeklődve, ám ők a polgármesteri hivatalhoz irányították a kérdést. Választ onnan nem kaptak, ahogy Bánkuti sem tudta elérni Papp László debreceni fideszes polgármestert.

Bánkuti azt mondta a lapnak, hogy az eddigi 42 éves története során egyszer sem zártak be még Magyar Sajtófotó Kiállítást, maximum a nyolcvanas években esett meg az, hogy három képet eltávolítottak az illetékesek, mert aggályosnak vélték. Hozzátette: egyelőre teljesen tanácstalan, mi az igazi ok, ráadásul „kiváló debreceni fotósok díjazott képei is kikerültek, majd most le”.

Azt tudja hallomásból Bánkuti, hogy 2023-ban a debreceni orosz konzul „nehezményezte, mit keresnek itt ukrán képek is”, ám akkor nem történt bezárás. Nem tartja kizártnak, hogy mivel most is voltak ukrajnai háborús fotók, esetleg ő szólt közbe ismét.

A Debreceni Virágkarneválra hivatkoznak, de ez tavaly még nem okozott gondot

A hvg.hu elérte a polgármesteri hivatalt, ahonnan azt a választ kapták, hogy a képanyag a Debreceni Virágkarnevál iránti hatalmas érdeklődés miatt lett elbontva, biztonságtechnikai okokból. „A sajtófotó kiállítás iránt érdeklődőktől elnézést kérünk, azonban Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata minden esetben a biztonságot és a Debreceni Virágkarneválra látogatók védelmét tekinti elsődlegesnek. A jövőben a kiállítás új, ideálisabb helyszínen fog megvalósulni” – tették hozzá. Azt nem közölték, hogy korábban miért nem okozott biztonsági problémát a kiállítás. A Debreciner megjegyezte: tavaly és tavalyelőtt is a virágkarnevál idején volt ez a kiállítás ugyanazon a helyszínen.

Frissítés 18:32

Bánkuti András rendkívüli közleménye a Magyar Sajtófotó Kiállítást ért  incidensről

A fentiek közzététele után Bánkuti András az alább következő közleményt küldte el a Media1.hu-nak:

ÚJMÓDI TÖRTÉNET

Nagy megdöbbenéssel és meglepetéssel értesültem róla, hogy a 42. Magyar Sajtófotó Kiállítás debreceni megnyitója után három nappal valamilyen „felsőbb” utasításra a szabadtéren álló kiállítást eltávolították. Debrecen volt az a város, amely évtizedekkel ezelőtt elsőként jelentkezett a legnagyobb magyar sajtófotó tárlat helyi bemutatásáért, a kiállítást többször Kósa Lajos nyitotta meg. A város évek óta azt kéri, hogy a tárlat a híres Virágkarnevál idején legyen látható, ezzel is színesítve az augusztus 20-a körüli kulturális rendezvények sorát.

A Magyar Sajtófotó Pályázat és Kiállítás nagy presztízsű rendezvény, a magyar fotóriporterek ünnepe, résztvevői a sajtó egészét képviselik lapjuk, média orgánumuk politikai irányvonalától függetlenül. A tárlat a Magyar Újságírók Országos Szövetsége és az adott város kulturális vezetése által kötött, írásbeli szerződésekre alapozva járja az országot. Ennek ellenére a kiállítás szervezőiként semmilyen hivatalos magyarázatot nem kaptunk Debrecenben arról, hogy a város kulturális központjával közösen elhelyezett és megnyitott kiállítást miért kell azonnal eltávolítani onnan, ahol az utóbbi években látható volt. Vajon ki hozta meg a döntést?

A Magyar Sajtófotó Kiállítás 42 éves történetében ilyen még nem fordult elő sehol, pedig elég sok városban járt az éves bemutató. A legnagyobb incidens, ami a négy évtized alatt ért minket az az volt, hogy az 1980-as években egy cenzúra bizottság három fotóanyagot vetetett le a falról, de a kiállítás ettől még akkor is látogatható volt.

Ez, a legrosszabb ’50-es éveket idéző eljárás méltatlan és sértő a debreceni kulturális élet szereplőire és az egész magyar fotóriporteri szakmára nézve.

Várom a magyarázatot Debrecen kulturális vezetésétől vagy polgármesterétől a képek eltávolításának okárról, abban bízva, hogy amilyen gyorsan lebontották, ugyanolyan gyorsan vissza is állítják a tárlatot.

2024. augusztus 17.

Bánkuti András

a kiállítás szervezője

a MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztályának elnöke

 

A The Guardian az Orbán-kormány médiumok elleni putyini módszereiről ír

Már egy hete akadozik a Klubrádió

Politikai cenzúra! Interjú Lukács Csabával a Magyar Hang és a Magyar Olimpiai Bizottság közötti konfliktusról, a Szuverenitásvédelmi Hivatalról és Magyar Péterről

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.
Borító: Elszállítja a Debreceni Önkormányzat a Magyar Sajtófotó Kiállítást 2024.08.17-én Debrecen belvárosából. Fotó: SM / Debreciner.

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások