A Telex szerint Varju László az ítélet előtt arról beszélt: a Fidesznek nem tetsző véleménye miatt állították a bíróság elé, és szerinte ez az eljárás is része a politikai ellenfelek megfélemlítésének. Kijelentette, hogy nem követett el bűncselekményt, és az ügyészség csak politikai akciót hajtott végre.
Az egyik vádpont szerint Varju nekirontott a közmédia biztonsági szolgálatának, amikor a 2018-as rabszolgatörvény elleni tüntetésen az ellenzéki képviselők egy csoportja be akarta olvasni a követeléseit, és a dulakodás közben a DK-s képviselő megszorította az egyik biztonsági őr vádliját. Amikor erről beszélt az ügyész, a DK-s hallgatóság nevetni kezdett, de később akkor is felszisszentek többen, amikor az egyik biztonsági őr tanúvallomását felolvasva arról volt szó, hogy Varju teátrálisan és provokatívan viselkedett a közmédia folyosóján. A dulakodás után mentővel szállították el az országgyűlési képviselőt.
„Nem fogadhatjuk el, hogy miközben az Orbán-rendszerben egy pedofilsegítő bűnözőnek adnak elnöki kegyelmet, addig a törvény adta jogával élő országgyűlési képviselőt büntetlenül bántalmazhatnak egy középületben, majd a bántalmazói helyett a képviselőt helyezik vád alá” – írták a DK az Igazságot Varju Lászlónak címen meghirdetett tüntetés Facebook-eseményénél.
A Telex szerint a tárgyalás előtt DK-s aktivisták és párttagok tüntettek a Fővárosi Ítélőtábla épülete előtt A pedofilokat kiengeditek, minket bezártok? feliratú transzparensekkel. „Veled vagyunk, Laci” – kiáltották többen is. Az első emeleti tárgyalóterem is megtelt az aktivistákkal, de ott volt Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke; Gréczy Zsolt és Varga Zoltán országgyűlési képviselők; Ara-Kovács Attila és Rónai Sándor EP-képviselők, valamint Czeglédy Csaba szombathelyi önkormányzati képviselő is.
Az ügyész azt kezdeményezte a perbeszédben, hogy a Fővárosi Ítélőtábla a testi sértés vádpontjában is mondja ki bűnösnek (első fokon ezt ejtették) Varjut, és felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki a képviselőre.
Varju védője, Hankó Faragó Miklós a képviselő felmentését kérte. Szerinte első fokon helyesen állapították meg, hogy nem volt tudatos a képviselő mozdulata, amellyel a dulakodás közben kihúzta a biztonsági őr lábát az MTVA-székházban. Úgy fogalmazott: Varju ösztönösen védekezett, amikor a biztonsági őrök a földre teperték, rajta térdeltek, és hátracsavarták a kezét.
Arról is beszélt a védő, hogy a garázdaság vádpontja sem áll meg szerinte, mert az országgyűlési képviselők hivatalos személynek minősülnek, és a törvény magas fokú védettséget biztosít nekik. Szerinte a biztonsági őröknek nem állt jogában, hogy az MTVA-székházban feltartóztassák, és kényszerintézkedést alkalmazzanak a közfeladatot ellátó képviselőkkel szemben. Ezt az is alátámasztja, folytatta, hogy a közmédia épülete előtt tartózkodó rendőrség nem lépett közbe, mivel szerintük sem történt bűncselekmény az épületben.
Hankó Faragó úgy fogalmazott: Varju helyett inkább a biztonsági őrökkel szemben kellett volna eljárást indítani hivatalos személy elleni erőszak miatt.
A képviselőtársaimmal nem akartunk, és nem követtünk el bűncselekményt az MTVA épületében, mondta Varju László. Felidézte, hogy 2018 végén a megemelt túlórákat biztosító rabszolgatörvény ellen széles körű társadalmi tiltakozás és tüntetéssorozat indult az országban, és ebben az ellenzéki képviselők is aktívan részt vettek. A parlamentben megpróbálták megakadályozni a törvény megszavazását, ezért Kövér László több képviselőt is pénzbüntetéssel sújtott.
Az ítélőtábla előtt is felsorolta Varju azt az öt követelést, amit a rabszolgatörvény elleni tüntetések során megfogalmaztak, és amit be akartak olvasni a közmédiában. Állítása szerint csak annyit kértek az MTVA Kunigunda útjai épületében 2018 decemberében, hogy beszélhessenek a közmédia felelős szerkesztőjével. Ehelyett, folytatta:
„a biztonsági őrök letéptek a korlátról, és végigcibáltak a folyosón.”
A folyosó végén a biztonsági szolgálat vezetője pedig azt mondta:
„na ebből elég volt, dobjátok ki”.
Országgyűlési képviselőként Varju szerint joga volt a közmédia épületében tartózkodni, ahova az elmúlt években nem tehették be a lábukat az ellenzéki politikusok. Azt is hozzátette, hogy a közfeladatát látta el, amikor az újpesti és angyalföldi választók képviseletében felszólalt a munkavállalók és a sajtószabadság érdekében.
A Telex felidézte: Varju Lászlót tavaly januárban első fokon 900 ezer forintos pénzbüntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék Varjut az MTVA-székházban történt lökdösődés és választási csalás miatt. A politikust garázdasággal, testi sértéssel, illetve választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekménnyel vádolta meg az ügyészség. A három vádpont közül kettő az MTVA székházánál 2018-ban történtekkel kapcsolatos. Több országgyűlési képviselő – a képviselői jogosítványukkal élve -bement az MTVA székházába, ahol öt pontból álló követelést akartak a köztelevízió adásában beolvastatni. A biztonsági osztályvezető közölte, hogy a zárt, védett területekre nem lehet belépni, azonban a képviselők továbbra is azt követelték, hogy engedjék be őket a stúdióba, ahol épp élő műsor ment.
Az ügyészség szerint Varju ekkor nekirontott a biztonsági szolgálat sorfalának, és dulakodás közben megszorította az egyik biztonsági őr vádliját is. Az incidensről videó is készült.
Az ítélet másik pontja szerint Varju a 2018-as országgyűlési választás előtt találkozott Horváth Imre képviselővel, aki 2017-ben lépett ki az MSZP-ből. Horváth immár független jelöltként akart elindulni az újpesti választókerületben a 2018-as választáson. Varju megpróbálta rávenni, hogy lépjen vissza, még a kampányra addig fordított költségeinek kifizetését is felajánlotta neki. A DK-s képviselő szerint nem történt csalás, a a fideszes választási törvény miatt kényszerülnek arra az ellenzéki képviselők, hogy a választás előtt tárgyaljanak a visszalépésekről. Azt is hozzátette, hogy a DK alelnökeként kereste meg Horváthot.
Első fokon felmentették a testi sértés vádja alól. Ebben vádpontban az szerepelt, hogy Varju az MTVA-székház első emeletén be akart menni arra a folyosóra, ahonnan a vezérlőhelyiségek, a hírszerkesztőség ajtajai nyílnak, és többszöri felszólításra sem távozott onnan. Az ellenállása miatt végül testi kényszert alkalmaztak vele szemben. A politikus továbbra is ellenszegült, a földre feküdt, elkapta és kihúzta egy biztonsági őr lábát, aki emiatt a földre esett, és nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, egykori miniszterelnök a tárgyalás előtt néhány nappal azt mondta, jegyezze meg mindenki az ügyészek és a bírók nevét:
„Ez még nem diktatúra, mert még nem csuktak benneteket börtönbe, mondják nem kevesen, ily módon mentegetve Orbán rendszerét. Valóban nem, pedig igény lenne rá, mondhatnánk a jól ismert fordulattal. És ez az igény a hatalom igénye, hogy megleckéztesse, börtönbe csukja ellenfeleit”. A DK elnöke azt mondta, a múlt héten felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt momentumos Fekete-Győr Andrást és Varju Lászlót is börtönben látná a hatalom.
„Nem kell szégyenlősnek lenni. Jegyezzétek meg az ügyészek és a bírók nevét. Jók lesznek majd tanúknak egy, a rendszer ellen folytatott eljárásban”
– fogalmazott Gyurcsány.
A Kúria és a Legfőbb Ügyészség később közös közleményben utasította vissza a bírákra és ügyészségre vonatkozó internetes bejegyzést. „Alkotmányos jogállammal összeegyeztethetetlen minden, az igazságszolgáltatás függetlenségét és az ügyek pártatlan elbírálását sértő nyomásgyakorlás, fenyegetés”.
Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke és Szabó Péter, az Országos Bírói Tanács (OBT) elnöke ugyancsak közös, nyílt levélben utasította vissza Gyurcsány „nyilvánosan megfogalmazott, politikai alapú elfogultságot sugalló állításait.” Szerintük az ügyészek és a bírák munkája kritizálható, de „sem fenyegetésnek, sem annak sugalmazásának” nincs hely, és attól még nem politikai egy per, hogy a vádlott politikus.
(via Telex)
Frissítés
Varju László a Kúriához fordul
Varju László doorstep sajtótájékoztatón jelentette be, hogy felülvizsgálati kérelemmel fordul az MTVA székházában 2018-ban történtekkel kapcsolatban Kúriához a szerinte törvénysértő ítélet ellen.
A DK képviselője hozzátette: itt még nincs vége, az igazáért a végsőkig küzdeni fog, és ebben a jelenlévők támogatását kérte.
Gyurcsány: Gyalázatos, tisztességtelen az ítélet
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke Facebookon reagált a Varju Lászlóval kapcsolatos ítéletre.
„Becstelen, tisztességtelen ítéletben büntette meg a bíróság Varju Lacit.
Lacinak az a bűne, hogy nem engedte megveretni magát a TV-székházban.
Gyalázatos!
A nekem levelet küldözgető fideszes főbíróknak eközben nem tetszik, hogy egyszer majd tanúként meghallgatunk mindenkit, akik Orbán törvénytelen rendszerének szolgálatába szegődtek.
Az urak félreértik a helyzetet, és ahogy látom, magát az igazságszolgáltatást is.
Tanúnak idézni valakit nem fenyegetés.
Tanúnak lenni kötelesség.
És majd jön a pillanat, amikor az ilyen felelősség elől nem menekülhetnek el.”
Donáth Annát, a Momentum elnökét is felháborítja az ítélet
Donáth Anna, a Momentum elnökének is reagált Varju László elítélésével kapcsolatban. Azt írja:
„Mintha Franz Kafka novellájából írt volna bírósági tárgyalást a Hollószínház. Varju Lászlót garázdaságért és testi sértésért elítélte a bíróság, mert a parlamenti képviselő megszorította egy biztonsági őr vádliját. A valóság ezzel szemben az, hogy Varju Lászlót egy csapat biztonsági őr leteperte és bántalmazta, miközben a munkáját végezte. Parlamenti képviselőként, egy közintézményben, békés eszközökkel próbálta felhívni az állami média jogellenes működésére a figyelmet.
Teljes szolidaritásom Varju Lászlóé, aki remélem, hogy fellebbez, mert ez az ítélet tarthatatlan, megcsúfolása a jogrendszerének.”
A Fidesz az követeli, hogy Varju távozzon a közéletből
Kocsis Máté, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője eközben az Index szerint máris azt követeli, hogy Varju László és Fekete-Győr András távozzon a közéletből.
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.