börtön, rács

Újabb börtöninterjút tiltott meg az Átlátszónak a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága

A Portik-interjú leállítása és folytatásának megakadályozása után a börtönparancsnokság most nem adott engedélyt az Átlátszónak arra sem, hogy feltegyenek kérdéseket a szintén fogvatartott Jozef Roháčnak sem.

Hiába adott be kérelmet az Átlátszó a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságához (BVOP) annak érdekében, hogy interjút készíthessen a kilencvenes évek alvilági leszámolásai miatt Magyarországon és Szlovákiában is elítélt Jozef Roháč fogvatartottal, ebben az ügyben még addig sem jutottak el, mint az Aranykéz utcai robbantás, illetve Prisztás József megölése miatt börtönben ülő, a Fenyő-gyilkosságban pedig felbujtással vádolt Portik Tamás esetében – derül ki az Átlátszó pénteki írásából.

Mint arról a Media1 korábban beszámolt, az előzőleg engedélyezett Portik-interjút július 31-én állítólagos technikai okokra hivatkozva állította le egy főfelügyelőként emlegetett személy,  majd a BVOP nem adott engedélyt annak folytatásához később sem, sőt még a félkész interjú közlését is megtiltották, ami a rendszerváltás óta példa nélküli intézkedésnek számít a magyarországi sajtó történetében. Lapunk legutóbb megírta azt is, hogy az Átlátszó a betiltott Portik-interjú ügyében végül a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult, mivel itthon nem kaptak jogorvoslatot.

Közben a lap kíváncsi lett volna jogerős életfogytiglani börtönbüntetését töltő Jozef Rohač véleményére is, mivel a férfit szintén az Aranykéz utcai robbantásért és a Fenyő-gyilkosságért ítélték el. Ezért interjúkérelmüket megküldték a BVOP Kommunikációs Főosztályának, ahonnan először azt a választ kapták, hogy küldjék el előre a kérdéseiket, majd miután az oknyomozó portál ebbe belement és teljesítették a kérést, közölték velük, hogy az interjút nem engedélyezik.

A lap szerint az elutasítás azért is nevezhető újabb furcsa lépésnek a BVOP részéről, mert korábban több más újságíró is beszélhetett a szlovák állampolgárságú, büntetését Magyarországon töltő elítélttel, az Átlátszót mégis eltiltották a Rohač-interjútól. A lap újságírója most megvárja, hogy az esetleges fogvatartotti panasz nyomán lesz-e jogorvoslat, de cikkében azt ígéri, hogy addig is folytatja az oknyomozást az 1990-es évek alvilági leszámolásainak ügyében és megpróbál fényt deríteni arra is, hogy mi állhat a Portik-interjú betiltásának hátterében.

Beperli Magyarországot Strasbourgban az Átlátszó a sajtószabadság megsértése miatt

Miért tiltotta meg az Átlátszó Portik-interjújának közlését a BVOP? 4 kérdésünkre 1 mondattal válaszolt az országos börtönparancsnokság

Miért szakították félbe az Átlátszó interjúját Portik Tamással és miért tiltották meg a későbbi folytatást is? Interjú a cenzúragyanús esetről

Schmidt Máriáék listájából kikövetkeztethető, mely médiumokra lő majd a Fidesz „szuverenitásvédelmi” törvénye

További híreket érhet el a Media1.hu oldalon. Követhet bennünket Facebookon is.

Borítókép: stock / Depositphotos

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások