Újra a KESMA-ból igazolt szerkesztőt az Index, az illető emlékezetes cikket írt az ElkXrtuk című filmről korábban

Azzal a Csejk Miklóssal bővült az Index szerkesztőinek köre, aki korábban a kormánypárti KESMA / Mediaworks tehetséggondozójában is részt vett, és a Magyar Nemzetben arról írt, hogy az ElkXrtuk című filmből meg lehet érteni, milyen mestertervvel tudott hatalomban maradni Gyurcsány Ferenc, majd ugyanezt közölte az egész fideszes sajtó is.

Újra a kormánypropaganda köreiből igazolt az Index: a Media1 által észrevett, az impresszumban történt változás alapján az újság egyik szerkesztője lett az a Csejk Miklós, aki korábban nemcsak a kormánypárti KESMA-hoz (Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány) tartozó Magyar Nemzet című lapnál dolgozott, de egy videó tanúbizonysága szerint korábban előadója volt a Mediaworks tehetséggondozó programjának is, ahol a feltöltött anyag szerint „a filmkritika és színházi kritika írást is megtanulhatják a felvételt nyert hallgatók, de olyan újságírói műfajokkal is megismerkedhetnek mint a kroki, a karcolat, a glossza vagy a tárca.”

Az Index.hu kultúra rovatához szerkesztőként érkezett Csejk eddig tényleg csak kultúráról írt új munkahelyén, többek közt az Oppenheimer című filmről is ő jegyezte a kritikát, viszont azt fontos kiemelni, hogy azért ha kellett, kultrovatosként is bele tudott már simulni a kormány üzeneteibe: ő jegyezte ugyanis a már most legendássá vált kritikát az ElkXrtuk című propagandafilmről, amit címmel együtt gyakorlatilag szóról szóra átvett a teljes Fidesz-média.

Szóról szóra ugyanaz a „kritika” jutott eszébe az összes megyei lap szerkesztőségének az ElkXrtuk című Gyurcsány-ellenes mozifilm kapcsán

Ugyebár ez volt az a film, ami fikciós elemekkel, valótlanságokkal kiszínezve csinált politikai krimit Gyurcsány Ferenc 2006-os őszödi beszédéből és az amiatt kirobbant tüntetésekről, a gyakorlatban viszont kész tényként próbálták láttatni a kormányzó Fidesz-KDNP politikusai a film segítségével, hogy tulajdonképpen Dobrev Klára rendezte úgy, hogy tömegesen verjenek meg tüntetőket a rendőrök. Mivel a film állításait a Kossuth Rádió is kész tényként közölte, az állami rádió kénytelen volt beismerni, hogy valótlanságokat terjesztett.

Elismerte a Kossuth Rádió, hogy hazudott Dobrev Klára kapcsán

Más hazugságok is voltak a Csejk Miklós által nagyon megdícsért filmből. Például per is lett abból, hogy Hann Endréről, az évek óta mindig az egyik legpontosabb választási előrejelzéseket adó közvéleménykutató cég, a Medián vezetőjéről is lejárató jellegű hazugságokat közölt a film.

Többek közt az Index új szerkesztőjétől szaladt ki ez a gondolat is a filmről:

„A Kálomista Gábor és Helmeczy Dorottya producerek által jegyzett alkotás egyik legnagyobb érdeme, hogy tényleg megérti a néző, milyen mesterterv alapján volt képes hatalomban maradni Gyurcsány.”

Íme a videó, amelyben Csejk Miklós a fideszes médiahálózat tehetséggondozó műhelyét népszerűsítette.

Együttműködést kötött a fideszes médiaóriás és az Index anyavállalata

Az Index a Mediaworkstől igazolt közéleti rovatvezetőt

Újabb nagy távozás az Indexnél: fideszes laptól érkeztek új munkatársak

Szóról szóra ugyanaz a „kritika” jutott eszébe az összes megyei lap szerkesztőségének az ElkXrtuk című Gyurcsány-ellenes mozifilm kapcsán

További hírek érhetők el a Media1.hu oldalon. Kövessen bennünket Facebookon is!

borító: Mediaworks Tehetséggondozó Program

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások