A mesterséges intelligencia (MI) felhasználását vizsgálja hírcikkek írásához a Google, és a cég már tárgyalásokat folytat lapkiadókkal, hogy az új MI-eszközt az újságírók segítésére használják – írja a Reuters erről szóló beszámolója alapján a Qubit.
A Google szóvivője egyelőre nem nevezte meg az érintett kiadókat, de a New York Times arról számolt be, hogy a Google többek között a Washington Posttal, a Wall Street Journal (WSJ) tulajdonosával, a News Corp. céggel, és a New York Times című lappal is megbeszéléseket folytatott.
Ezek a mesterségesintelligencia-eszközök nem veszik el teljesen az újságírók munkáját, de segíthetnek például a címadásban vagy a különböző stílusok kiválasztásában azért, hogy „fokozzák munkájukat és termelékenységüket” – mondta a Google szóvivője, hozzátéve, hogy jelenleg a fejlesztés korai szakaszában vannak.
„Ezeknek az eszközöknek nem célja, és nem is helyettesíthetik az újságírók alapvető szerepét a tudósításaikban, a cikkeik létrehozásában és a tények ellenőrzésében”
– hangsúlyozta Jennifer Crider, az internetes óriás szóvivője.
Egyes lapvezetők azonban névtelenül azt nyilatkozták a New York Timesnak, hogy akik látták a Google prezentációját, nyugtalanítónak minősítették azt. A bemutatott mesterségesintelligencia-eszközt a Google-on belül Genesis néven emlegetik – árulták el a lapnak.
A fejlesztés híre egyébként pár nappal azután érkezett, hogy az Associated Press (AP) bejelentette, együttműködésbe kezd a ChatGPT tulajdonosával, az OpenAI-val, hogy megvizsgálják a mesterséges intelligencia használatát a híreikben, ami precedenst teremthet az iparágon belül.
A Reuters cikke megjegyzi, hogy egyes tartalomgyártók már most is használnak generatív mesterséges intelligenciát, de a hírújságírásban csak lassabban vezetik be ezt a technológiát, mivel sokak aggodalmai szerint tendencia, hogy az MI tényszerűen téves információkat is generál.
Németországban már mesterséges intelligencia segíti a hírek elérését a Die Welt című lapnál
Tömeges leépítés lesz a német Bildnél, a lapszerkesztésbe is bevonják a mesterséges intelligenciát
Elon Musk elindítja a ChatGPT riválisának kifejlesztését a saját mesterségesintelligencia-cégével
Megszületett az EP álláspontja a mesterséges intelligencia szabályozásáról
Magyar lapjaiban is jelölni fogja a mesterséges intelligencia által generált tartalmakat a Ringier
További híreket érhet el a Media1.hu oldalon. Követhet bennünket Facebookon is.