„Fantasztikusan indult a mai reggel… Mit reggel… hajnal… 5 óra után telefoncsörgés ismeretlen számról, majd rendőrautók villogása, berregése az ablak alatt. Mindez azért, mert az épp aktuális rágalmásos (sic!) feljelentés miatti épp aktuális bírósági per legutóbbi tárgyalásán nem voltam ott, ezért a drága bírónő úgy gondolta, hogy elővezettet. Sőt, mivel ez nem sikerült, egyfelől mert nem mentem ki a házból, másodszor normális, emberséges rendőreink vannak, akik ismernek és tudják, hogy az oknyomozó munkám miatt vegzálnak, a bírónő telefonon történt bejelentkezésemre azzal is megfenyegetett, hogy ha nem küldök írásos igazolást, miszerint az óvodai anyák napi ünnepély miatt nem tudtam felmenni a tárgyalásra, még elfogató parancsot is kiaadat (sic!) ellenem. Itt tart ma Magyarországon az újságírók kriminalizálása”
– így kezdődik az a Facebook-bejegyzés, amire Füssy Angéla, a kormányközeli PestiSrácok munkatársának hivatalos Facebook-oldalán bukkantunk. (Az idézeten belül zárójelben a sic! kifejezéssel jelezzük egy-egy szó után, hogy ezeket Füssy így, elírva közölte, de ezeket a betűhű idézetrészletre tekintettel nem változtattuk meg. Feltehetőleg a „rágalmásos” szó helyett „rágalmazásos”-t szeretett volna írni, míg a „kiaadat” „kiadat” lett volna.)
A közpénzfinanszírozott revolvermédium munkatársa azt írja, hogy ezúttal az egyik Szeviép vezér jelentette fel őt rágalmazásért, ezért folyik ellene rágalmazás vádjával büntetőper a bíróságon. Füssy kitért rá, hogy a jelenlegi törvények alapján akár 2 év letöltendőt is kaphat a cikkéért. Füssy nem jelent meg az ellene zajló büntetőper korábbi tárgyalásán, ezért rendelték el a rendőrségi elővezettetését.

A most még hatályban lévő Büntető törvénykönyv szerint a rágalmazás elvben valóban sújtható 2 év börtönnel, de csak ha azt aljas indokból, vagy nagy nyilvánosság előtt követik el, ugyanakkor a Fidesz épp azon dolgozik, hogy a médiában történő rágalmazás büntetőjogi szankcionálását megszüntesse – egyébként egyáltalán nem jellemző, hogy az újságírókat letöltendő börtönre ítélnék: Füssy, aki már visszaeső rágalmazónak számít, hiszen kétszer is elítélték már ilyenért, a legutóbbi esetet például megúszta megrovással.
Füssy a bejegyzésében szóvá teszi, hogy épp a gyermeke anyák napi ünnepélyének napján érkeztek hozzá hajnalban a rendőrök, hogy elvigyék a bíróságra, ezért a rágalmazás miatt folyó büntetőper miatt „majdnem lemaradt az első óvodai anyák napi ünnepségről”.
A PestiSrácok munkatársa nehézményezi, hogy a PestiSrácok ellen hetente indulnak rágalmazásos perek, szerinte azért, hogy „csak hogy megfélemlítsenek, hogy megunjuk, hogy elegünk legyen”.
Heti háromszor érkezik papír
Füssy bejegyzése ezek után azzal folytatódik, milyen rossz érzés, hogy hetente háromszor érkezik a postára rendőrségi, bírósági papír, és azon lamentál, mivel egy néhányszáz fős faluban él, a faluban vajon azt gondolják-e róla, hogy ő-e a település bűnözője.
A PestiSrácok munkatársa ezek után arról ír, hogy szerinte ez az ára annak, hogy oknyomozni, írni mer, és fájlalja, hogy ezt meg lehet tenni vele, majd reményét fejezte ki, hogy ez már nem sokáig lesz így.
A bejegyzését azzal zárta a kormányközeli revolvermédium munkatársa, hogy „és állítólag jobboldali elnyomás és diktatúra van…”.
Füssy bejegyzésében azt állította, hogy az otthonánál megjelent rendőrök jól ismerik őt, ezért, illetve emberségből nem vitték el őt.
„Sőt, mivel ez nem sikerült, egyfelől mert nem mentem ki a házból, másodszor normális, emberséges rendőreink vannak, akik ismernek és tudják, hogy az oknyomozó munkám miatt vegzálnak, a bírónő telefonon történt bejelentkezésemre azzal is megfenyegetett, hogy ha nem küldök írásos igazolást, miszerint az óvodai anyák napi ünnepély miatt nem tudtam felmenni a tárgyalásra, még elfogató parancsot is kiaadat ellenem.”
Miért nem vitték be a bíróságra a rendőrök Füssy Angélát, ha ezért mentek?
A Media1 szerette volna megkérdezni a rendőrségtől, hogy tényleg így történt-e, ahogy Füssy szavaiból kiderül, vagyis tényleg elmentek-e a rendőrök a helyszínről anélkül, hogy Füssy-t a bíróságra szállították volna. Meg kívántuk ismerni az általános gyakorlatot is azzal kapcsolatban, hogy milyen esetekben dönthet úgy egy rendőr, hogy az ezt elrendelő bírósági végzés ellenére nem viszi be az elvezettetni kívánt személyt.
Kérdéseinkre az ORFK megtagadta az érdemi válaszadást az adatvédelmi törvényre hivatkozva, így nem derült ki, hogy Füssy igazat mondott-e, illetve ha tényleg nem vitték be, miért.
Az általános, nem a konkrét ügyre vonatkozó kérdésünkre pedig csak annyit válaszoltak, hogy az elővezetésre vonatozó szabályokat a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 34.§ (1)-(5) bekezdése tartalmazza. A vonatkozó jogszabály ezen szakasza hírünk végén keretesben is elolvasható.
Épp felszámolja a médiában megvalósuló rágalmazás büntetőjogi büntethetőségét a Fidesz
Mint arról beszámoltunk, a PestiSrácok főszerkesztője, Huth Gergely nemrég a HírTV adásában arról beszélt, hogy lapjuknál már behűtötték a pezsgőt, nagyon várják, hogy az Országgyűlés elfogadja azt a törvényi módosítást, ami megszünteti a médiában a közügyek megvitatásakor megvalósuló rágalmazás büntethetőségét.
A folyamatban lévő jogszabályi változás megosztja a közélet szereplőit. Egyes vélemények szerint így a lejáratások még kevésbé lesznek szankcionálhatók, mint eddig, mások Huth Gergelyhez hasonlóan örülnek. Czeglédy Csaba DK-s ügyvéd, aki korábban Füssy Angéla ellen is nyert már rágalmazási pert, azt írta pár nappal ezelőtt, hogy a Btk-módosítás célja szerinte az, hogy Marsi Anikóék (a TV2 Tények büntetőperben érintett munkatársai) megússzák az ellenük zajló büntetőpert és büntethetetlenné váljanak.
Elővezetés
34. § (1) * A rendőr az elővezetést elrendelő határozatban vagy végzésben megjelölt személyt az abban megjelölt helyre kíséri vagy oda útba indítja.
(2) * Ha az elővezetés másként nem teljesíthető, az elővezetett személyt a rendőrségen a szükséges ideig – legfeljebb 12 óra időtartamra – vissza lehet tartani. A visszatartás időtartamának számítására az előállításra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.
(3) Az elővezetés elrendelésének törvényességéért az elrendelő a felelős.
(4) * Ha az elővezetendő személy cselekvőképességet érintő gondnokság alatt áll, az elővezetés foganatosításának tervezett időpontjáról előzetesen a gondnokot értesíteni kell, ha az a rendőri intézkedés foganatosítását nem akadályozza.
(5) * A gondnok – értesítés ellenére történő – távol maradása esetén a rendőri intézkedés foganatosítására a gondnok távollétében kerül sor. A rendőrség a távolmaradás tényéről a szükséges intézkedések megtétele érdekében az illetékes gyámhatóságot értesíti.
Czeglédy: A Fidesz Marsi Anikóék büntethetetlensége érdekében módosítja a Büntető Törvénykönyvet
Füssy Angéla hazugsága miatt jogerősen pert nyert Szombathely városa a PestiSrácok ellen
Frissítés 2023.05.11. 12:42
Hírünk címét frissítettük, valamint a hírt kiegészíŧettük azzal, hogy a rendőrség hogyan utasította el a válaszadást azzal kapcsolatban, hogy miért nem vitték be végül a PestiSrácok munkatársát, ha ezért érkeztek az otthonához.
Még több hír érhető el a Media1.hu oldalon. Megtalál minket Facebookon is.