Gulyás Balázs újságíró

Egy repülőn Ferenc pápával – Gulyás Balázzsal beszélgettünk a budapesti pápalátogatás kulisszatitkairól

A Media1 Podcast e heti adásában Gulyás Balázzsal, a Media1.hu újságírójával beszélgettünk, aki már javában készülődik, hiszen néhány hét múlva újból felszállhat arra a repülőgépre, amelyre Ferenc pápa is.

Gulyás Balázs korábban, még a Magyar Hang munkatársként is részt vett már egy pápával közös, Pozsonyt és Budapestet is érintő repülőúton mint tudósító, úgyhogy most bőven volt mit mesélnie, amikor az utazások kulisszatitkairól kérdezte a Media1 Podcast.

Sok érdekesség hangzott el a korábbi útról, beszélgettünk arról, milyen volt a találkozása a Szentatyával, de szóba került az egyházi média és egy különös eset is, ami az úton történt. A közelgő újabb budapesti pápai látogatásról is sok érdekesség derült ki.

Gulyás Balázs ezenkívül röviden beszélt a most induló Gulyáságyú Média nevű honlapjáról, amit itt jelentett be először, valamint több, médiás aktualitást is kielemeztünk vele.

Beszélgetésünk Gulyás Balázzsal az alábbi lejátszó segítségével hallgatható meg.

A Media1 műsorával többek között az alábbi rádiókban is találkozhat:

  • Spirit FM (Budapest FM 92,9 MHz)
  • Budaörs Rádió (Budapest FM 104,8 MHz)
  • Balaton Rádió (Siófok FM 88,7 MHz)
  • Érd FM (Érd FM 101,3 MHz)
  • Alpha Rádió (Székesfehérvár FM 88,9 MHz)
  • Maxi Rádió (Gyöngyös FM 92,4 MHz)
  • Mega Rádió (Békéscsaba FM 98,4 MHz, Orosháza FM 90,2 MHz, Gyula FM 90,5 MHz)
  • Csaba Rádió (Békéscsaba FM 88,9 MHz)
  • Radio-B (online rádió)
  • Hobby Rádió (online rádió és egyes kábelszolgáltatók set-top-boxain)
  • Radio N Café (online)
  • Pannónia Rádió (online)
  • Menő Rádió (online)
  • Mex Rádió (online)

További hírek érhetők el a Media1-en. Megtalál minket Facebookon is és kérheti híreinket már Telegramon is push üzenetben. RSS csatornánkat ITT találja.

Borító: Gulyás Balázs, a Media1 újságírója, a Gulyáságyú Média podcastere

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások