Blikk, újságos

Távozik a Blikk egyik főszerkesztő-helyettese: 18 év után búcsúzik Tibay Gábor

Felmondott Tibay Gábor, a nemrég tulajdonost váltott, kormányközelbe került bulvárlap egyik főszerkesztő-helyettese – értesült a Media1.

A médiavezető közösségi oldalán tette közzé, hogy 18 év után elhagyja a Blikket, amelynek az elmúlt több mint egy évtizedben főszerkesztő-helyettesként meghatározó szereplője volt.

„Sziasztok, ritkán posztolok ide, de ez most egy ilyen alkalom. 18 év után – melyből 13 évet főszerkesztő-helyettesként tölthettem, köszönet és hála érte – távozom a Blikktől. Azért döntöttem így, mert szerintem vannak olyan idők és olyan helyzetek, amikor ez a helyes döntés. Köszönök mindenkinek mindent, nagyon jó kis évek voltak ezek, hiányozni fog, hiányozni fogtok”

– írta Tibay Gábor.

A Blikk.hu impresszuma szerint Tibay Gábor mellett további három főszerkesztő-helyettes is szerepel a lap vezetésében.

A távozó főszerkesztő-helyettes arra nem tért ki, hogy merre folytatja karrierjét ezután, de LinkedInen nemrég „open to work” állapotba állította a nyilvános profilját, ami arra utal, hogy jelenleg új lehetőségeket keres.

Tibay Gábor a LinkedInen
Tibay Gábor a LinkedInen

A távozás időzítése azért is figyelemre méltó, mert a Blikk épp nemrég esett át tulajdonosváltáson: október végén derült ki, hogy a svájci Ringier eladta a Ringier Hungary Kft. 100 százalékát az Indamedia-csoportnak. Az Indamedia portfóliójába tartozik többek között az Index, a Dívány és a Totalcar is. A cég tulajdonosa Vaszily Miklós – a TV2 Csoport elnök-vezérigazgatója, valamint a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó MBH Bank felügyelőbizottsági elnöke – és Ziegler Gábor médiavállalkozó.

Az Indamedia csoporthoz tartozó autós lap, a Totalcar főszerkesztője, Hamvas Tamás nemrég arról írt, hogy az általa főszerkesztett lapban „gusztustalan propaganda” jelent meg. Azt a tartalmat nevezte így, amelyet az érintettek szerint mesterséges intelligenciával készített, hamis dokumentum alapján használtak fel politikai támadáshoz a Tisza Párt ellen. A párt és annak elnöke, Magyar Péter többször is jelezte, hogy a dokumentumot nem ők készítették, állításuk szerint hamisítványról volt szó. (A Totalcar az Indamedia másik lapjától, az Indextől vette át a kétes hitelességű dokumentum állításait.)

A Blikk kiadójának tulajdonosváltása után egyébként már azonnal távozott a bulvárlap főszerkesztője, Nagy Iván Zsolt, valamint Szigeti Péter tartalomfejlesztési és innovációs vezető. Nagy Iván Zsolt a Media1-nek adott interjúban a távozása után arról beszélt, szerinte nem lett volna elég távolság a NER-től (a Fidesz által kiépített Nemzeti Együttműködés Rendszerétől).

Mint a Media1 megírta, az azóta IndaNext Hungary Kft-re átkeresztelt Ringier Hungary-nél további távozások is voltak a tulajdonosváltáskor: a távozók között volt Pogonyi Nóra, a Blikk Kultúra rovatának vezetője is.

Tibay Gábor szakmai életútja

A távozó főszerkesztő-helyettes, Tibay Gábor több mint két évtizede dolgozik a magyar sajtóban. A Blikknél 2007 óta volt munkatárs, 2012 és 2025 között pedig főszerkesztő-helyettesként, illetve digitális főszerkesztő-helyettesként irányította a Blikk online kiadását. Korábban a lap politikai rovatának, majd hírrovatának vezetőjeként dolgozott.

Pályafutása során az Axel Springer Magyarországnál, a Reggelnél, a Nógrád Megyei Hírlapnál, valamint az Új Dunántúli Naplónál is újságíróként és szerkesztőként tevékenykedett.

 

Nem lett volna elég távolság a NER-től – interjú Nagy Iván Zsolttal, a Blikk volt főszerkesztőjével

Murányi András: A Ringiert sosem érdekelte a sajtószabadság, a Blikket is azért adták el a NER-nek

Létszámleépítés és távozások a Ringier Hungary-nél

Magyar Péter a Blikkről: A NER bűnözői újabb független lapokat kebeleztek be

Az EU-hoz fordult a Blikk felvásárlása miatt az IPI és több más szervezet

„A függetlenség garantált” – Rónai Egon, a Mészáros-közeli Indamedia műsorvezetője az Indamedia társtulajdonosával interjúzott a Ringier-felvásárlásról

Fordulat a magyar médiapiacon: 15 év alatt harmadára csökkent a külföldi tulajdon – itt a legfrissebb Whitereport elemzés

Nem kellett engedély – Megszólalt a GVH az Indamedia–Ringier felvásárlásról

A Mészáros Lőrinc-közeli Indamedia 13 milliárdos hitelkeretet kapott a Mészáros-féle MBH Banktól a Ringier Hungary felvásárlása előtt

„Újabb szomorú mérföldkő” – megszólalt a Central Médiacsoport a Ringier Hungary eladása kapcsán

Kolossváry Balázs lesz a kormányközelből felvásárolt Blikk főszerkesztője – Nagy Iván Zsolt távozik a bulvárlap éléről

Felvásárolja a kormányközeli Index tulajdonosa a Blikk kiadóját, a Ringier Hungary-t – tucatnyi újabb lap kerül a NER-hez (BŐVÍTVE!)

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.
Borító: Blikket árulnak egy újságosnál. Fotó: Ladányi András / Media1-archívum

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások