A Fidesz-közeli médiaszervezet, a Magyar Nemzeti Médiaszövetség (MNMSZ) közleményben bírálta a rendőrséget a kötcsei hétvégi eseményekkel kapcsolatban, azt állítva, hogy ott több médiamunkást is atrocitások értek, a rendőrség pedig nem nyújtott megfelelő védelmet számukra.
Mint az MNMSZ állította, a Tisza Párt rendezvényén a Közmédia tudósítóját (Császár Attilát) akasztással fenyegették (a párt ettől elhatárolódott), a HírTV riporterét hangosbemondón keresztül zaklatták, a Mandiner munkatársát pedig Ruszin-Szendi Romulusz lökdöste meg. A kormánypárti médiaszövetség szerint „a rendőrség nem nyújtott megfelelő védelmet, és felszólították Magyar Pétert, hogy „hagyjon fel az újságírók elleni hergeléssel, mert ez egyre gyakrabban vezet erőszakhoz.”
A rendőrség közleményében viszont azt állította, hogy minden szükséges intézkedést megtett – írja a 24.hu.
„A mai napon a szövetség a kötcsei piknik kapcsán közleményben kritizálta a rendőrség hatékonyságát és felkészültségét, ezzel szemben a valóság az, hogy a rendőrök a rendezvénnyel összefüggésben minden bejelentett, és általuk észlelt helyzetre időben reagáltak, a szükséges intézkedéseket megtették” – írta a rendőrség a válaszában.
Időközben az állami média viszont hivatalosan is lépett: az MTVA közölte, hogy szeptember 9-én, kedden feljelentést tettek a szeptember 7-i kötcsei események miatt. „Császár Attila, az M1 riportere életveszélyes fenyegetéseket kapott, egy családot pedig fizikai inzultus ért” – áll a közleményben. Az MTVA leszögezte: „nem hagyja magát elhallgattatni, és minden jogi eszközt bevet munkatársai és a sajtószabadság védelmében.”
Az akasztásos fenyegetésről az M1 így számolt be:
A HírTV-t ért incidensről a Fidesz-közeli csatorna ezt mutatta meg:
A Mandiner munkatársát lökdöső Tisza-alelnökről több riport is készült, íme az RTL Híradóé, amiről már mi is írtunk. Ruszin-Szendi Romulusz lökdösődése ügyében egyébként Tényi István feljelentést tett garázdaság gyanújával, mivel szerinte a politikusnak semmi oka nem volt rá, hogy így tegyen.
Az RTL számonkérte Magyar Pétert, amiért Ruszin-Szendi lökdöste a Mandiner munkatársát
Deepfake-gyanús videóban „ölik meg” Magyar Pétert és Zelenszkijt – ezt adta le az M1 Híradó
A Fidesz a MÚOSZ elnökéhez fordul a sajtószabadság védelmében
„Szereptévesztésben a Fidesz frakcióvezetője” – reagált a MÚOSZ Kocsis Mátéra
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.