A Hunyadi sorozatot három héttel ezelőtt, március 8-án kezdte el vetíteni Magyarországon a TV2, és a Nielsen Közönségmérés mérőműszeres adatai szerint azonnal az első epizóddal megszerezte Magyarországon a 2025-ös év addigi legnézettebb tévéprodukciója címet. (A pontos nézettségi adatok ide kattintva ellenőrizhetők).
A következő héten az újabb részek megint óriási nézettségi sikert szállítottak a csatornának, így jelenleg már több Hunyadi epizód is a legnézettebb tévéműsorok listájának élén szerepel. A sorozat újabb részei egyébként még a következő hetekben is érkeznek a TV2 képernyőjére, és ismétléseket is sugároznak a megelőző heti részekből.

Most pedig határainkon túl is elkezdik sugározni a Hunyadi János életéhez kapcsolódó sorozatot. Mint megtudtuk, látható lesz a széria Szlovéniában is, méghozzá a magyar TV2 Csoport szlovéniai érdekeltségén, a Planet TV-n magyar hanggal és szlovén feliratozással. Várható továbbá, hogy az osztrák közmédia, az ORF is képernyőre tűzi majd, és nem kizárt, hogy további országokban is bemutathatják.
A Media1 a szlovén premierrel kapcsolatos információját a TV2 Csoport is megerősítette kedden és elárulták annak időpontját is. Azt írták a sajtóosztályról az ezzel kapcsolatos kérdésünkre:
„Szlovéniában április 6-tól a TV2 Csoporthoz tartozó Planet TV műsorán mutatják be a Hunyadi történelmi sorozatot, amely„Rise of the Raven” (szlovénul: „Krokarjev vzpon”) címmel lesz látható. A sorozatot vasárnap esténként, felirattal sugározzák, a helyi nézői szokásokhoz igazodva. A további sugárzásokkal kapcsolatban információt a sorozat nemzetközi forgalmazója, a BETA Film tud adni.”

A Media1 e-mailt küldött a BETA Filmnek is, így hamarosan az is kiderülhet, mikor kerülhet sor az osztrák premierre, illetve van-e tervük további országokban is a Hunyadi bemutatására.
Mindent vitt: újabb rekordot döntött a Hunyadi és magasan verte az RTL-t
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.Bepanaszolták a TV2-t a médiahatóságnál a Hunyadi egyes jelenetei miatt