A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa e heti ülésén állampolgári bejelentés nyomán vizsgálta a Fidesz-közeli KESMA-hoz tartozó HírTV képernyőjén július 28-án műsorra tűzött Sajtóklub című műsorszámot, amely a bejelentő szerint méltóságsértő és gyűlöletkeltő volt a fogyatékkal élők és a transzneműekkel szemben. A testület azonban arra jutott, hogy a kifogásolt műsorszámmal kapcsolatban nem merült fel az emberi méltósághoz való jog, a gyűlöletkeltést, illetve a kirekesztést tiltó törvényi rendelkezések és egyéb médiaigazgatási szabály megsértése sem, ezért nem indított eljárást a testület a médiaszolgáltatóval szemben – derül ki egy mai, csütörtöki médiahatósági közleményükből.
Ismét egy hajléktalansággal foglalkozó cikk miatt érkezett bejelentés a Médiatanácshoz a metropol.hu című KESMA-lappal kapcsolatban. Az augusztus 27-én közzétett írás egy utcán élő hajléktalan gyermek életkörülményeit és történetét mutatta be az olvasóknak. A hatósági ellenőrzés alapján a médiatartalom vonatkozásában a megalázó, kiszolgáltatott helyzetben lévő személyek öncélú, sérelmes bemutatását tiltó törvényi rendelkezés, valamint a sajtótermékekre vonatkozó gyermekvédelmi szabályok, továbbá egyéb médiaigazgatási szabály megsértése nem vetődött fel, legalábbis a testület szerint, mely erre hivatkozva nem indított eljárást a médiaszolgáltatóval szemben.
Ugyancsak augusztus 27-én jelent meg a demokrata.hu felületén Alternatív címmel egy véleménycikk, amellyel kapcsolatban azért fordult a Médiatanácshoz egy olvasó, mert abban gyűlöletkeltést és kirekesztést vélt felfedezni. A testület az NMHH közleménye szerint megvizsgálta a médiatartalmat, de nem értett egyet a panaszos véleményével. A grémium megállapította, hogy a cikkben nem azonosítható olyan társadalmi csoport vagy közösség, amellyel kapcsolatban felmerülhet a gyűlöletkeltés és a kirekesztés tilalmára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése. Az internetes cikkben kifogásoltakat illetően egyéni polgári és büntetőjogi igényérvényesítés áll az érintettek rendelkezésére – közölte az NMHH.
Hírünkre a Momentum utóbb így reagált: Tisztelt Szerkesztőség, kedves Kolléga!
A Médiatanács szerint nem gyűlöletkeltő a propagandában Donáth Anna abortálásáról írni. Üzenjük a Fidesz zsebében lévő Médiatanácsnak, hogy de, az! És gyomorforgató és megengedhetetlen is.
Üdvözlettel,
Momentum Mozgalom
A Médiatanács megállapította, hogy a Médiacentrum Debrecen Kft. az FM 95 – Rádió 1 Debrecen állandó megnevezésű lineáris rádiós médiaszolgáltatásán az augusztus 2–8. közötti műsorhéten megsértette szerződéses vállalásait azáltal, hogy nem tett közzé megfelelő mennyiségű közszolgálati, továbbá a helyi közélettel foglalkozó, illetve a mindennapi életet segítő műsorszámot, szöveges tartalmat, illetve magyar zenei művet, továbbá a szerződéses vállalásaihoz képest több zenei művet tett közzé. Emiatt a médiaszolgáltatót 70 ezer forint bírsággal sújtotta a testület, emellett a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte, a jogsértés ismételtségére tekintettel pedig 10 ezer forint bírságot rótt ki a médiaszolgáltató vezető tisztségviselőjére.
A médiahatóság közölte azt is, hogy joghatósággal rendelkező román társhatósághoz fordult az NMHH a TV2 Csoporthoz tartozó Mozi+ csatornán augusztus 23-án 21 órai kezdettel sugárzott John Wick: 2. felvonás című film miatt. A médiaszolgáltató „tizenöt éven aluliak számára nem megfelelő” korhatári jelöléssel tette közzé a műsorszámot, amely a magyar szabályozás szerinti IV. korhatár-kategóriának (16 éven aluliak számára nem ajánlott) feleltethető meg. A hatósági ellenőrzés azonban azt állapította meg, hogy amennyiben a médiaszolgáltató magyar joghatóság alá tartozna, a műsorszám az V. korhatár-kategóriába (tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott) tartozna a filmben látható brutális erőszak-ábrázolásra tekintettel, így azt csak 22 óra után lehetett volna közzétenni. Az NMHH értesítette a román társhatóságot a vélelmezett jogsértésről, egyúttal felkérte a szükséges intézkedések megtételére.
Jogi lépéseket tesz a Momentum a Demokrata minősíthetetlen cikke miatt
Állami kitüntetést kapott a Donáth Anna haláláról fantáziáló cikke után Ungváry Zsolt
Lép-e a médiahatóság a Magyar Péter péniszéről készült riport ügyében a TV2 Tények ellen?
Valaki bepanaszolta a TV2 showműsorát „LMBTQ-propaganda terjesztése” miatt a Médiatanácsnál
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.Pert nyert a Médiatanács az RTL ellen a Fővárosi Törvényszéken