A DK frakciószóvivője az alábbi tételeket emelte ki a szerződésekből:
- Csaknem 100 millió forintot fizetett idén az MTVA a Magyarország szépe című szépségverseny műsorgyártási feladataiért, amelynek licencjogai Rogán-Gaál Cecíliához, vagyis a propagandaminiszter volt feleségéhez köthetők.
- Több mint 61 millió forintot fizet az MTVA a Vár a Kárpát-medence című magazin gyártására. Ennek érdekessége, hogy a cég ügyvezetője Kálomista Márton, Kálomista Gábor, az Elk*rtuk című propagandafilm producerének fia.
- A Kabul Művelet munkacímű akciófilm 2,8 milliárd forint állami támogatásból és a Magyar Honvédség támogatásából fog megvalósulni, a film producere pedig a Duna Médiaszolgáltató vezérigazgatójának a férje.
- Egy-egy vetélkedő zsűritagja általában 5-5,5 millió forintot kap a zsűrizésért.
- A már-már Orbán-rendszer himnuszának is tekinthető Nélküled című dal előadó zenekara, az Ismerős Arcokhoz köthető cég idén öt és fél millió forintot kapott az állami tévétől.
- Nagy Feró jubileumi koncertje 6,4 millió forintba került, ennyit kapott az énekes a felhasználási jogokért.
- Sminkesre és öltöztetőre 369 millió forintot költünk.
- Kálmán Olga a videóban elmondta azt is: nemcsak a külsős cégeket fizetik meg, hanem – ahogy azt tavaly kiperelte – a köztévé vezető arcai is több millió forintot keresnek havonta.
- A hírhamisító Papp Dániel – ez 2022/23-as adat – havi 3,5 millió forintot keres.
- A hírigazgató 1,6 milliót.
- Orbán péntek reggeli kérdezője, pontosabban hallgatója, Nagy Katalin, aki azóta már brüsszeli tudósító lett, több mint 2 millió forintot keres.
- Császár Attila sztárriporter 1,3 milliót.
- Lánczi Tamás (aki azóta a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője lett) több mint 2 millió forintot keresett.
„Ahová csak nézünk, mindenhol találunk egy pártkatonát, baráti céget, valakinek a cimboráját, rokonát, családtagját, esetleg a miniszterelnök sajtófőnökét”
– utalt a politikus arra a fotóra, amin Havasi Bertalan egy MTVA-s belépővel a nyakában követte Orbánt. Kálmán Olga az ügyben írásbeli kérdéssel fordult a miniszterelnökhöz, hogy adjon választ arra, hogyan lehet az, hogy a miniszterelnök sajtófőnöke az MTVA munkatársa is egyben – legalábbis a nyakbaakasztóján lévő felirat szerint.
„Az Orbán-rendszer ellenzékeként a Demokratikus Koalíció mindent el fog követni annak érdekében, hogy ez a baráti kifizetőhely, propagandagyár véget érjen, és egyszer végre az orbáni rendszer után, az orbáni világ után létrehozzunk egy valódi, igazi közszolgálati televíziót”– zárta a sajtótájékoztatót Kálmán Olga.
HVG: Orbán elrendelte, hogy a Nemzeti Sport dolgozóinak fizetését nem kell csökkenteni
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.