Orbán Viktor és a Fővárosi Törvényszék

Megvolt a tárgyalás, mégis tovább húzódik Orbán Viktor és a Hírklikk között a pereskedés

Ma, szerdán sor került végül a Fővárosi Törvényszéken arra a perfelvételi tárgyalásra, amelyet a magyar miniszterelnök még tavasszal indított a Hírklikk ellen, amiért az szemlézte a Spar vezérigazgatójának, Hans Reischnek egy osztrák lapban tett nyilatkozatát Orbán Viktor oligarcháiról. Az ügy azért húzódik immár több mint öt hete, mert Orbán jogi képviselői először rossz bíróságon perelték be a Hírklikket.

Orbán Viktor a Hírklikk 2024 március 17-én megjelent, „Orbán megpróbálta «beprotezsálni» befektetőként egy rokonát a Sparba” című cikke miatt indított sajtópert. Az írás Hans Reisch, a Spar osztrák vezérigazgatójának a Lebensmittel Zeitungban megjelent nyilatkozatát szemlézte. Elsősorban a címben foglalt állítás verte ki a biztosítékot a magyar miniszterelnöknél, aki szerint ez valótlanság.

A Media1 ott járt a tárgyaláson, ahol a kormányfőt (mondhatni szokás szerint) a Biczi és Turi Ügyvédi Iroda részéről Turi György képviselte, a Hírklikket pedig Litresits András. Mint azt korábban megírtuk, azért kellett ennyit várni a tárgyalás napjára, mert Orbán Viktor először rossz bíróságon, Pécsett perelte be a Hírklikket, holott annak szerkesztőségi címe budapesti.

Folytatódik-e a bukó széria?

Mint beszámoltunk róla, a kormányfő ugyanezen Spar-vezéri nyilatkozat szemléje miatt sajtó-helyreigazítási pert indított már a 24.hu, a Klubrádió, a Pécsi Stop, a 444.hu, az Index, az Economx, a Magyar Narancs és az RTL.hu ellen is (utóbbit kétszer is beperelte, mivel kétszer írtak a témáról), a szaldó pedig első fokon nem túl rózsás a kormányfőre nézve.

Orbán Viktor hét pert elvesztett, a 444-es tárgyalás előtt pár órával visszalépett a pertől (de a több százezres perköltséget még így is neki kellett fizetnie), egyedül a Klubrádió ellen sikerült nyernie, de ott a csatorna fellebbez az ítélet ellen.

Az említett perek többségén a Media1 szintén jelen volt tudósítóként, ahol pedig nem, ott a Fővárosi Törvényszék sajtóirodájának a nyilvános bírósági tárgyalások időpontjának eltitkolása miatt nem lehettünk jelen, de azokban az esetekben is megtudtuk az ítéletet.

A korábbi tárgyalások miatt a felperes és az alperes mai érvei ismerősen csengtek már. Orbánék álláspontja szerint a cikk címében foglaltak tényállításnak tekintendők, tehát valóságbizonyításra is szükség van, míg a Hírklikk szerint közügyek megvitatása történt, hűen szemlézve egy nyilatkozót, pont ez a sajtó dolga.

Két érdekesség viszont akadt

Egyrészt a felperes hiányolta a Hírklikk március 17-i lapszemléjéből a Nemzetgazdasági Minisztérium válaszközleményét, ám a tárgyalás során kiderült, hogy az a közlemény március 18-i, tehát értelemszerűen nem szerepelhetett az egy nappal korábbi cikkben. Másrészt a Hírklikk pont azt az Economx-cikket szemlézte, amelyről egy másik ítélet első fokon már kimondta, hogy nem kell helyreigazítani.

Bár sajtóper lévén úgynevezett gyorsított eljárásról van szó, az ítélethirdetést a felek mai meghallgatása után további 12 nappal, június 26-ára elnapolták. Így a közel három hónappal ezelőtti cikk ügyében ekkor válhat ismertté az elsőfokú ítélet, a bíróság addig még átgondolja, hogy ezúttal Orbánnak vagy a Hírklikknek ad-e igazat.

Orbán Viktor rossz bíróságon perelte be a Hírklikket

Olyat titkolt el az Index és az Economx, amit más büszkén kitenne az ablakba és ami jelentős hírértékkel bír

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.
Borító: Orbán Viktor és a Fővárosi Törvényszék (a kép illusztráció)

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások