A magyar köztársasági elnöknek el kell utasítania a Szuverenitásvédelmi Hivatalt létrehozó törvényt, a hatóságot ugyanis fel lehet használni azon független médiumok esetében, amelyeket külföldi adományozók támogatnak – olvasható a CPJ angol nyelvű közleményében, melyet a szervezet európai képviselője juttatott el a Media1-hez hétfőn.
A CPJ / Committee to Protect Journalists (Bizottság az Újságírók védelmére) közleményében felhívja a figyelmet arra, hogy a magyar parlament által december 12-én elfogadott szuverenitásvédelminek nevezett törvénycsomag széleskörű hatáskörökkel ruház fel egy újonnan létrehozott kormányzati hatóságot „a külföldi beavatkozások megakadályozására”.
Az orosz idegen ügynök törvény stílusú jogszabálynak nem lehet helye az EU-ban
A CPJ szerint ugyan a törvény nem említi kifejezetten az újságírókat vagy a médiát, Kocsis Máté, a kormányzó Fidesz parlamenti csoportjának vezetője már egy szeptemberi sajtótájékoztatón, a törvényjavaslat benyújtása előtt kijelentette, hogy a törvényjavaslat célba veszi majd a baloldali újságírókat is.
„Az átláthatóság és a nemzeti érdekek védelme ürügyén a magyar törvényhozók új jogszabályt vezettek be azzal a nyilvánosan kijelentett céllal, hogy az újságírókat vegyék célba. A törvény újabb állami nyomást okozhat, és gátolhatja a független tudósításokat” – mondta Mong Attila, a CPJ európai képviselője.
Mong Attila hozzátette:
„A törvény az orosz idegen ügynök törvény jellegzetességeit hordozza magán, ezért semmi keresnivalója egy EU tagállamban. Novák Katalin köztársasági elnöknek nem kellene aláírnia, hanem vissza kellene küldenie a törvényhozóknak átdolgozásra.”
A CPJ arra figyelmeztet, hogy a Szuverenitásvédelmi Hatóság azonosítani fogja azokat az egyéneket és szervezeteket, amelyek külföldi finanszírozásban részesülnek, és amelyeket veszélyesnek az ország nemzeti szuverenitása szempontjából. A hivatal ezeket a médiumokat külföldi érdekek szolgálatában állónak jelöli meg nyilvánosan a jelentéseiben. A hatóság ugyan hivatalosan szankciót nem alkalmazhat, de javasolhatja a bűnüldöző és más hatóságoknak, hogy indítsanak büntető- vagy közigazgatási vizsgálatokat a gyanús külföldi beavatkozásokra hivatkozva.
Még nehezebb lesz függetlenként
A CPJ arra emlékeztetett, hogy múlt szerdán 10 médium közös nyilatkozatban szólított fel a törvény elutasítására, mivel a jogszabály fenyegeti őket, és ezen keresztül megnehezíti, vagy akár el is lehetetlenítheti a működésüket, és súlyosan korlátozná a médiaszabadságot.
A CPJ felidézte, hogy a kormány 2017-ben egyszer már hozott egy olyan törvényt, amely a civil szervezeteket a külföldi finanszírozás felfedésére kötelezte, de az Európai Bíróság döntése után 2021-ben vissza kellett vonni a törvényt. A CPJ-nek Bodoky Tamás, az Átlátszó főszerkesztője már idén év elején egy interjúban azt mondta, hogy a magyar kormány a legmagasabb szinten kampányt indított a külföldi finanszírozást igénybe vevő médiumok ellen.
Kémprogramok az újságírók ellen, korlátozott információszabadság, jogi fenyegetettség
A Committee to Protect Journalists közleménye azzal zárul, hogy amióta Orbán Viktor miniszterelnök 2010-ben újra hatalomba került, jobboldali kormánya rendszeresen aláássa a független médiumok védelmét, amibe beletartozik független médiumok bezáratása is.
A CPJ emellett megemlítette, hogy a COVID-19 járvány idején a kormány korlátozta az információszabadságot Magyarországon. Kitért a CPJ arra is, hogy kémprogramokkal figyelik meg az újságírókat Magyarországon, illetve peres eljárásokkal és rendőrségi kihallgatásokkal nehezítik a munkájukat. A CPJ szerint Orbán 2022-es újabb választási győzelme után az ország független újságíróinak még keményebb médiakörnyezetre kellett felkészülnie.
A CPJ e-mailben kereste meg Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkárt, valamint a köztársasági elnök irodáját is keresték kérdésekkel, de nem érkezett válasz.
Mong Attila, a CPJ európai képviselője volt a Media1 2022 júliusi podcast- és rádióműsorának vendége. A beszélgetésben sok szó esett a magyar és a globális médiahelyzetről. Érdemes visszahallgatni a beszélgetést.
Orbán szerint távol tartja majd a baloldali sajtótól a pénzeket a szuverenitásvédelmi törvény
Megfenyegette a Fidesz a médiumokat és az újságírókat, jön a szuverenitásvédelmi törvénycsomag
Közösen tiltakozik 10 médium a most elfogadott szuverenitásvédelmi törvény ellen (Frissített)
A Tough Laugh a magyar karikaturistákra leselkedő veszélyekkel foglalkozott
Idegen ügynöknek nyilvánították hazájában a Nobel-békedíjas orosz újságírót
Még több hír érhető el a Media-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.