Pálffy István, a HírTV Napi Aktuális című műsorának műsorvezetője

Pálffy István szerint a HírTV-nél lévő kenyérharc miatt rúgták ki a pedofilbotrány után

Pálffy István szerint nem fogadták őt szívesen a kollégái a HírTV-nél, ezért alig várták, hogy aknára lépjen és negatív kampányt folytattak ellene már az első adás előtt. Mégis meglepődött, amikor a pedofilokkal kapcsolatos, élő adásban elhangzott kijelentése után másnap megváltak tőle, ugyanis nem érzékelte, hogy szavai megbotránkoztatóak voltak. Elárulta azt is, mivel tölti a mindennapjait.
Mediamap közterületi médiafoglaló rendszer

Újjászületik a közterületi reklám

A MediaMap platformja megszünteti az Out-of-Home (OOH) piac legnagyobb akadályait: az áttekinthetetlenséget és a bonyolult foglalási folyamatokat. Felhasználóbarát térképes felületével, készletinformációival és aggregált kínálatával a kisebb és közepes vállalkozások versenyképes pozícióba kerülhetnek a fogyasztók figyelméért folytatott harcban. (x)

Tovább a részletekért »

Bár elbocsátása után egyszer már megüzente az Indexen keresztül a nyilvánosságnak, hogy jól van, most először adott érdemi interjút Pálffy István, akitől augusztus 22-én azután vált meg a HírTV, hogy a sajtóban botrány alakult ki amiatt, hogy a műsorvezető azt találta mondani a Napi Aktuális című műsorban készült élő beszélgetésében Márki-Zay Péternek, hogy „türelemmel kell lenni az olyan betegségek felé, mint a pedofiloké”.

Pálffy István most épp annak a Blikknek adott nagyobb interjút, amelyik korábban, még Pálffy első műsora előtt, augusztus 9-én elsőként írt arról, hogy a HírTV-nél a kollégái ki vannak akadva egy folyosói pletykán, hogy állítólagosan 3 milliós fizetése. Pálffy sem akkor, sem azóta sem szólalt meg eddig az ügyben, a bulvárlapban ma megjelent interjúban azonban a fizetéséről kijelentette:

„a valós összeg ennek az egyharmadát sem érte el.” (az nem derül ki az interjúból, hogy bruttó vagy nettó összegről van-e szó egyáltalán.)

Pálffy azt mondta, hogy szerinte negatívkampány indulhatott ellene már az első, általa indított műsor indulása előtt.

„Reális forgatókönyv lehet, hogy kialakult felém egy ellenszenv, és mindenki várta, mikor kerülök akár csak a közelébe egy olyan aknának, amibe belebukhatok.”

Pálffy István azt mondta a Blikknek, már abból is le kellett volna esnie, hogy várták, hogy aknára lépjen, hogy hiába kérte a HírTV-t, hogy reagáljon a fizetésével kapcsolatos információkra.

„Abból kellett volna igazán leesnie, hogy a sajtó által előzetesen közölt információkra semmit nem reagáltak, hiába kértem. Én pedig nem voltam abban a helyzetben, hogy megszólalhattam volna. Ez például egy jel volt. Az tény, hogy nekem nemcsak a műsorvezetés szerepelt a munkakörömben, hanem egyfajta coaching is a szerkesztőségen belül, valószínűleg az sem volt szimpatikus.”

Kenyérharc a HírTV-nél?

Ami Pálffy István a pedofiliát relativizáló, élő adásban elhangzott kijelentéseit és annak hatását, tehát az elbocsátását illeti, erről Pálffy most azt mondta a Blikknek:

„A mai napig tényleg nem tudom, mi történt. Úgy rakom én ezt össze, hogy várt dolog volt. Nagy kenyérharc van a tévében, mindenkinek kell a népszerűség és a képernyőidő. Semmi más nem számít, csak a hírnév és a pénz. Én pedig valakinek a helyére érkeztem. A beszélgetésnek, azt gondolom, nagyobb volt az utóhatása, mint a jelentősége. Én ott, adás közben nem érzékeltem, hogy amit mondok az megbotránkoztató. Másnap reggel szembesültem mindennel. Rengeteg üzenet és telefon jött, amikre folyamatosan válaszolgattam. Akkor közölték velem is, hogy nem kíván velem a csatorna a továbbiakban együtt dolgozni. Nem tagadom, meglepett a döntés.”

Pálffy István arra, hogy hogyan zajlott az elbocsátása, így felelt:

„Sajnos, a szerződésem miatt semmilyen körülményt nem mondhatok el, de nem is akarok – akár jogi úton – ezzel bármit is kezdeni. Megtörtént, lett egy következménye. Ettől függetlenül nem bántam meg, hogy igent mondtam, mert ez is egy tapasztalat. Ha olyan tapasztalatlan lennék, mint 30 évesen, minek éltem ennyit? Határozott elképzelésem volt arról, mit szeretnék, és maradt volna bennem hiányérzet, ha nem próbálom meg. Azt bántam meg, hogy amikor már folyt az előzetes munka, nem vált világossá számomra a jelekből, hogy a mai médiaközeg nem együttműködő.”

Pálffy azt mondta, nem hiányzik neki a tévézés, ugyanakkor nem zárta ki az interjú következő kérdésében, hogy valahol máshol esetleg még vállal majd műsorvezetést a későbbiekben, de listája van a feltételekről.

„ – A tévézés nem szerepel a tervei közt? Nem hiányzik?
– Nem. Biztos felmerül sokakban a kérdés, akkor miért vállaltam el mégis a Hír Tv felkérését. Az egyszerű magyarázat, hogy jelenleg végtelen számú hírcsatorna van, és ez hatalmas információs tébolyt okoz. Szerettem volna egy olyan műsort csinálni, ahol releváns információkat kaphatnak az emberek, amely tájékozódási pont lehet a körülöttünk lévő történések között. A csatorna akkor megfelelő feltételeket biztosított ehhez.
– Vállalna újra műsort valahol?
– Nem jött még felkérés, de ha jönne, nem zárkóznék el a tapasztaltak miatt. Van egy listám bizonyos feltételekkel, és ha ezeket teljesíteni tudják, újra belevágnék.”

Fiatalokkal tölti az ideje jelentős részét

A volt KDNP-s országgyűlési képviselő és a HírTV volt műsorvezetője, aki tehát élő adásban hangoztatta nézetét, hogy türelemmel kell lenni a pedofilia mint betegség felé, majd utána a fideszes médiahálózat még cikkek törlésével is megpróbálta eltüntetni a nyomait annak, hogy a munkatársuk volt Pálffy, most a jövő generációjával tölti napjai egy részét.

„Egyetemeken, főiskolán és középiskolában is tanítok kommunikációt és médiatudományt. Ez hetente három napot vesz el. Borzasztó fontosnak tartom a fiatal generáció oktatását, főleg manapság, amikor a social média már jelen van. A maradék időben önkénteskedem. Szeretnék hasznos lenni. Karitatív projektekben veszek részt, ezenkívül Balatonkenesén polgárőr vagyok. Most pedig a tartalékos munkával is kacérkodom. Szeretnék a Magyar Honvédségnél önkéntes tartalékos lenni, ez azonban hosszú folyamat, és bizonyos előírásoknak is meg kell felelni. Több orvosi és egyéb vizsgálaton, valamint nemzetbiztonsági átvilágításon is át kell esnem. A procedúrát elindítottam, remélem, sikerrel járok.”

Megbocsátás?

Mint arról a Media1 elsőként beszámolt, a Médiatanács nem indított eljárást a KESMA hírcsatornájának adásban történtek miatt, ugyanis a Koltay András vezette grémium határozata szerint a kijelentések nem ütköztek a médiatörvénybe.

Szintén lapunk írta meg elsőként, hogy Pálffyt egyébként jóval az eset után is a Fidesz-közeli újságírói szervezet, a Nemzeti Médiaszövetség Etikai Bizottságának tisztviselőjeként is szerepeltették a szervezet honlapján, bár nemrég – felemás módon – csendben elüntették. A szervezet máig sem válaszolt a Media1-nek arra, mit gondolnak Pálffy István kijelentéseiről.

 

Médiatanács: Pálffy István a HírTV-n elhangzott pedofilmentegetős kijelentései nem ütköznek a médiatörvénybe

A Médiatanács Pálffy István ügyében hozott döntése miatt sem kell magyarázkodnia Semjén Zsoltnak

Felemás módon eltüntették Pálffy Istvánt a Magyar Nemzeti Médiaszövetség honlapjáról

Pálffy István elődjét is elbocsátották a HírTV Napi Aktuális című műsorától

Nem kérdezhetik a HírTV-től kirúgott Pálffy Istvánról a KDNP elnökét a parlamentben

Pálffy kirúgása: Rendkívüli közleményt olvastak be a HírTV műsorában (Videó)

Letörölték a Bors című fideszes bulvárlap Pálffy Istvánnal készült riportját, valamint a HírTV egy nap után kirúgott műsorvezetőjének hivatalos rajongói oldalát is elérhetetlenné tették, de így sem sikerült teljesen eltörölni a múltat

Még több hír érhető el a Media1.hu oldalon. Megtalálhat és követhet minket Facebookon is.

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások