A Megafon Központ néhány támogatottja.

A testszégyenítés és a revizionizmus is követendő a Megafonosok családjánál?

A Megafon Központ és Trombitás Kristóf is kiállt az alapképzésükön végzett Öreg Rocker mellett, akitől a revizionista bejegyzések mellett az emberi méltóságot sértő szélsőséges tartalmak sem ritkák.

Május 31-én a kormánypárti Megafon Központ Facebook-oldalán arra szólították fel az olvasóikat, hogy mindenki kövesse be az egyik „csapattagjukat”, az Öreg Rocker néven publikáló „influenszert”.

A Megafon felhívása az Öreg Rocker védelmében
A Megafon felhívása az Öreg Rocker védelmében. (képernyőfotó)

A náci karlendítésével elhíresült Trombitás Kristóf ezenkívül még a saját oldalán egy külön posztban és egy kommentben is kiállt az Öreg Rocker mellett, akit ő „megafonos családtagnak” nevezett.

Trombitás Kristóf kiállása Öreg Rocker mellett.
Trombitás Kristóf kiállása Öreg Rocker mellett. (képernyőfotó)

A magát a „jobboldal legnagyobb politikai akcióközösségének” hirdető Megafon mindezt azért tartotta fontosnak, mert a 444.hu megírta, hogy a többi fideszes Facebook-oldal feltűnő visszafogottságával szemben a megafonos Öreg Rocker idén külön posztban köszöntötte Orbán Viktort a születésnapján.

Azóta az Öreg Rocker követőinek száma 1700-ra növekedett, és a múlt hónapban a megafonos „csapattag” megemlékezett Horthy Miklós születésnapjáról is.

Öreg Rocker posztja Horthy Miklós születésnapján.
Öreg Rocker posztja Horthy Miklós születésnapján. (képernyőfotó)

A kommentjei közül ugyan rendszeresen törölget, de akad olyan, ahol a Felvidék visszacsatolásáról ír, és többször is kifejti véleményét az úgynevezett Nagy-Magyarországról.

Öreg Rocker kommentje Szlovákiáról.
Öreg Rocker kommentje Szlovákiáról. (képernyőfotó)

Bár korábban ítéltek már el kormánypárti újságírót ilyesmiért, gyakran hasonlít embereket lealacsonyító módon állatokhoz a közösségi oldalán.

Öreg Rocker egyik posztjának kezdete a momentumos Cseh Katalinról.
Öreg Rocker egyik posztjának kezdete a momentumos Cseh Katalinról. (képernyőfotó)

Niedermüller Péter hetedik kerületi polgármesterről például ez a véleménye:

Öreg Rocker kommentje Niedelmüller Péter DK-s polgármesterről.
Öreg Rocker kommentje Niedelmüller Péter DK-s polgármesterről. (képernyőfotó)

Ahogy az a Megafonnál is szokásos, az Öreg Rocker egyébként is sokat posztol DK-s politikusokról.

Öreg Rocker bejegyzése a DK-s Dobrev Kláráról
Öreg Rocker bejegyzése a DK-s Dobrev Kláráról. (képernyőfotó)

Mint az a képernyőmentésekből látható, a testszégyenítés (body shaming) sem áll tőle távol.

Öreg Rocker posztja Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármesterről.
Öreg Rocker posztja Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármesterről. (képernyőfotó)

A nőkről pedig szeret megalázó, emberi mivoltukat támadó szóhasználattal írni.

Öreg Rocker posztja a párbeszédes Szabó Tímeáról
Öreg Rocker posztja a párbeszédes Szabó Tímeáról. (képernyőfotó)

 

Öreg Rocker posztja Pankotai Liliről.
Öreg Rocker posztja Pankotai Liliről. (képernyőfotó)

Az Öreg Rocker februárban végzett a Megafon Központ alapképzésén, ahol olyan vezető kormánypárti véleményvezérek segítik a tanítványok felkészítését mint például Bohár Dániel, Deák Dániel, Déri Stefi és Kötter Tamás.

A képen balról a második Öreg Rocker, középen Kovács István, a Megafon Központ alapítója.
A képen balról a második Öreg Rocker, középen Kovács István, a Megafon Központ alapítója. Fotó: Facebook/Megafon

A Media1 hétfőn délelőtt kérdésekkel fordult Kovács Istvánhoz, a Megafon Központ alapítójához, hogy továbbra is kiállnak-e a tanítványuk mellett, és elfogadhatónak tartja-e a megafonos „csapattagok” testszégyenítő és nőket megalázó, az emberi méltóságot sértő, valamint revizionista megszólalásait a közösségi médiában. Sürgős választ kértünk a Megafon Központon és az Alapjogokért Központon keresztül is megküldött levelünkben, de válasz a megjelölt időpontig nem érkezett. Amennyiben az Alapjogokért Központ egyik vezetőjeként is ismert Kovács István válaszol, cikkünket frissítjük.

A kormányközeli Megafon Központ vezetője át akarja törni a „balliberális túlsúlyt” az interneten

A PestiSrácok főszerkesztője szerint Trombitás Kristóf, a lap publicistájának karlendítése nem azt jelenti, hogy vonzódik a nácikhoz

Mielőtt lebukott, kisnyilasnak nevezte egy videóban a karlendítőket Trombitás Kristóf, a Megafon és a PestiSrácok karlendítő propagandistája

„Repülsz innen, mint a meleg sz@r” – Jeszenszky Zsolt durva hangnemben cenzúrával fenyeget egy nőt, aki Trombitás Kristóf karlendítését firtatta

A Megafon miatt kellett távoznia a PestiSrácok netes tévéjétől a Fidelitas egyik influenszerének?

A Megafon és a Fidesz megbírságolását szorgalmazzák az Állami Számvevőszéknél az ellenzéki pártok

„Ha az ember k*rvának áll, akkor b*szni kell” – szélsőségesen trágáran reagált Jeszenszky Zsolt, a HírTV műsorvezetője a Baranyi-Fürjes vitára

További híreket érhet el a Media1.hu oldalon. Követhet bennünket Facebookon is.

Borítókép: A Megafon Központ véleményvezérei és néhány támogatottja. Fotó: Facebook / Megafon

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások