Vámos Miklós először beszélt készülő mesekönyvéről a Jazzy Rádió reggeli műsorában. Az író a műsorban elmondta, hogy a Szív és Lélek című könyve mindenképp az első lesz valamiben Magyarországon, hiszen a kötet illusztrációit a Midjourney nevű mesterséges intelligencia tervezte.
„Ez egy kísérlet, a kíváncsiság hajtott. Viszont a mesekönyv története is indokolta, hogy új utakat keressünk. A Szív és Lélek arról is szól, mennyire hasznos tud lenni, ha valaki innovatív. Ha elhagyja a szokványost”
– mondta Vámos Miklós.
Nanorobotok is lesznek a mesében
A Szív és Lélek főszereplői nanorobotok, amiket egy orvos gyógyító célzattal juttat az emberi szervezetbe. Az apró mesehősök beszélnek, mozognak, haladnak a véráramban, és teljesíteni szeretnék a feladatot, amit beléjük programozott a professzor.
„Az orvostechnológiai téma miatt szinte adta magát, hogy MI-t használjunk az illusztrációkhoz. De a Szív és Lélek nem csak erről szól. Vajon mi tesz minket emberré? Mi a Szív és a Lélek?”
A mesekönyvben két történetet olvashatunk: a Szív gyógyításának és a Lélek gyógyításának történetét.
„A Midjourney technológia nem csupán létező fotókat ollóz össze, hanem képes olyan képi tartalmat alkotni, amely a valóságban nem is létezik. Ismer művészeket, stílusokat és korszakokat, ismer híres embereket, és ismeri a fotózási szakkifejezéseket is. A Midjourney MI és a hozzá nagyon hasonló megoldások rendkívüli sebességgel fejlődnek, jellemzőjük, hogy minél többen és többet használják a felhasználók, annál ügyesebb lesz maga a program is. A Midjourney MI illusztrációs célra történő használatának vannak hátrányai is, például a szoftver nem képes ugyanazon karaktert (egy orvost, egy kutyát stb.) képről-képre ugyanolyan formában megjeleníteni, ezeket a karaktereket nem képes megjegyezni, nem tudjuk újra előhívni és egy más jelenetbe belehelyezni. A képek utólagos szerkesztése, egységesítése ezért sok esetben elkerülhetetlen. Nagyon izgalmas feladatot kaptunk a kiadótól”
– mondta el Kiss Viktor, az Athenaeum Kiadó munkatársa.
Vámos Miklós új könyve a tervek szerint novemberben jelenik meg.

Szétkapkodták a mesterséges intelligencia által készített képeket tartalmazó első magazint
További hírek érhetők el a Media1-en. Követhet minket Facebookon is.