A Central Médiacsoport ma, hétfőn egy közleményben tudatta a Media1.hu-val, hogy május végi határidővel Krankovics Béla búcsúzik a médiacsoporttól és átigazol a ComLab ügynökséghez, ahol digitális és technológiai igazgató lesz.
Krankovics Béla 2017 óta dolgozott a Central Médiacsoportnál, ahová a Nosalty termékmenedzsereként érkezett. 2018-tól a Házipatika, Gardenista és Wellandfit vezetői feladatai is hozzá kerültek, és az így a több termékből álló életmódportfólió-igazgatója lett. Nevéhez fűződik a Nosalty és a Házipatika megújítása, valamint több kisebb újító és emlékezetes projekt, például a Nosalty élő videós produkciója, az Élményfőzés
Tavaly októberből nevezték ki termékfejlesztési és innovációs vezetőnek. A szervezeten belüli digitális kompetenciák erősítésére koncentrált a digitális portfólió versenyképességét elősegítve.
Krankovics Béla szakmai vezetése alatt valósult meg az idei év elején zárult Central Digitális Akadémia, ahol 12 fiatal, 4 hónapon keresztül kapott lehetőséget egy képzéssel egybekötött gyakornoki programon részt venni és belekóstolni a digitális tartalomgyártás világába. Ezenfelül Krankovics Bélának komoly érdemei voltak a Central Content üzletág elindításában is – idézi fel a közlemény.
Krankovics Béla helyére a kiadó egyelőre nem vesz fel mást.
A Central Médiacsoporthoz tartozik a 24.hu, a Startlap, az NLC, a Vezess, a Nosalty, a Hazipatika.com és több más online portál.
A 24.hu csatlakozott a Financial Times és Google News Initiative közös programjához
További hírek érhetők el a Media1-en. Megtalál minket Facebookon is.