Transtelex.

Távozik a Telex erdélyi lapjának főszerkesztő-helyettese

A Transtelex főszerkesztő-helyettese azt írta, rendkívül nehéz volt számára a döntés.

Elhagyja a Telex tavaly indított erdélyi lapját, a Transtelex.ro szerkesztőségét a lap főszerkesztő-helyettese, Gyöngyi Annamária – tudta meg a Media1.hu az érintett nyilvános közösségi médiás bejegyzéséből.

Gyöngyi Annamária azt írta:

„Rendkívül nehéz döntés volt számomra, de szeretném bejelenteni, hogy távozom a Transtelextől, már nem vagyok a lap főszerkesztő-helyettese. A Transindex egyik alapítója voltam és azóta is kitartóan hittem benne, hogy erre a lapra, erre a sajtóműhelyre nagyon nagy szükség van Erdélyben. Úgy gondolom, hogy a távozásomig minden tőlem telhetőt meg is tettem azért, hogy a Transindex, majd utóbb a Transtelex megmaradhasson, de most eljött az ideje, hogy lezárjam ezt az időszakot.”

Gyöngyi Annamária nem csak főszerkesztő-helyettese, de egyben felelős szerkesztője is volt a Transtelexnek azután, hogy tavaly novemberben távozott az erdélyi hírportál főszerkesztője, Kertész Melinda.

Meg is van a távozó főszerkesztő-helyettes utódja

Gyöngyi Annamária távozása után most Vig Emese veszi át a Transtelex irányítását – ez már a transtelex.ro oldaláról derült ki számunkra.

Vig Emese a Transtelexen megjelent bemutatása szerint magyar-angol szakot végzett a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán, 1997-től a Román Televízió Kolozsvári Területi Stúdiójának volt a munkatársa, ahol riporterként, szerkesztőként és műsorvezetőként is tevékenykedett. 2017 januárjától kezdődően két évig a területi stúdió kisebbségi szerkesztőségét irányította főszerkesztőként, majd 2019-től a Transindex felelős szerkesztői feladatait látta el a lap megszűnéséig. Ezt követően vezető szerkesztőként csatlakozott a Transtelex csapatához.

A transtelex.ro szerint Gyöngyi Annamária főszerkesztő-helyettes még április elején, azaz a támogatásgyűjtő kampány kezdete előtt adta be a felmondását.

„Nem érezte magában az erőt”

Pusztay András, a Van Másik S.r.l. ügyvezető igazgatója Gyögyi Annamária távozásával kapcsolatban így fogalmazott:

„Köszönjük Gyöngyi Annamáriának, amit az elmúlt egy évben a Transtelexért tett. Sajnáljuk, hogy nem érezte magában az erőt, hogy a mostani nehéz helyzeten és kampányon átsegítse a szerkesztőséget. Sok sikert kívánunk neki a továbbiakban”.

Mint arról a Media1 is beszámolt, a Transtelex április 25-én indított donációgyűjtő kampányt, miután a rendszeres támogatók száma a kritikus szint alá csökkent. A nem is titkolt tétje a gyűjtésnek az volt, hogy egyáltalán tovább tudják-e folytatni a lap működését, azaz bizonyos támogatói összeg alatt a lap megszűnése is reális lehetőségként merült fel. Végül április 25. és május 7. között közel 400 ezer román lejt sikerült összegyűjteni, így a portál bezárása elkerülhető, de még azon a szinten állnak, ahol költségvágásra szükség lehet. Emiatt (mint arról ugyancsak írtunk már) a napokban meghosszabbították egy héttel a gyűjtés időszakát május 14-ig, ekkor dől el, hogy milyen irányba mennek tovább, kell-e visszább venni, vagy működhet az oldal tovább, az eddigi szinten.

A Transtelex azután indult el egy évvel ezelőtt, hogy a Transindex című erdélyi lap munkatársai ellehetetlenülésre hivatkozva tömegesen beadták a felmondásukat. A Transtelexhez kapcsolódó írásaink itt találhatók.

A napokban az anyalapnál, a Telexnél is nagy változások voltak: távozott Lovas Gergő főszerkesztő-helyettes és Munk Veronika, a Telex egykori első főszerkesztője, aki az utóbbi időben tartalomfejlesztési igazgatóként tevékenykedett, egy szlovák laphoz, a Denník N-hez ment át.

Felmondott a Transindex teljes szerkesztősége – politikai okok vannak a háttérben

A Telex főszerkesztője szerint semmi kivetnivaló nincs abban, hogy már a Transindex stábjának felmondása előtt elkezdték a Transtelex előkészítését

Megint felmondott két újságíró a 444-nél

Még több hír érhető el a Media1-en. Követhet bennünket Facebookon, kérheti hírlevelünket, feliratkozhat Telegram push csatornánkra és RSS-feedünkre is.

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások