Németh S. Szilárd a jelenleg is zajló kétnapos Digital Media Hungary médiakonferencián elárulta, hogy idén ősszel újra képernyőre kerül a Géniusz című tudásalapú vetélkedő egy újabb, immáron harmadik évaddal. Elárulta azt is, hogy a műsorvezető személye változatlanul Gundel Takács Gábor lesz.
A tévés vezető hozzátette: idén ugyan nem sikerült megnyerniük a vetélkedővel a Televíziós Újságírók Díja vetélkedő kategóriáját, mint a megelőző évben, hiszen egy másik erős szereplőre több szavazat érkezett, de így is nagyon büszkék a műsorral elért előző évi győzelemre, és arra is, hogy idén újra az esélyesek között szerepelt a műsor. Az ATV vezérigazgatója reményét fejezte ki, hogy majd a konferencián bejelentett 3. évaddal a műsor ismét a dobogósok között lehet, vagy akár újra nyerhet is.
A Géniusz leendő sugárzási időpontját az ATV-vezér nem akarta elárulni, mondván nem akarja a versenytársakat segíteni egyelőre az információval, de annyi bizonyos, hogy ez ősszel várható.
A Media1 korábban exkluzív interjút készített Gundel Takács Gáborral. Korábbi, tavaly októberi interjúnkat itt hallgathatja meg.
Sokféle véleményt szeretnének megjeleníteni
Arról, hogy Jeszenszky Zsolt (Dj Jeszy), a jobboldal egyik emblematikus megmondóembere és Dopeman is állandó vendég lett az ATV Csatt.2 című műsorában, Németh S. Szilárd azt mondta, az ATV célja az, hogy a vitaműsoraiban minél inkább sokszínű legyen, izgalmas viták legyenek. Szavai szerint a tévé nézettségi mutatói visszaigazolják, hogy ez helyes döntés, hiszen sokkal izgalmasabb egy olyan tévéműsor, ami nem egyoldalú, és a tévénézők helyén tudják kezelni ezeket a kérdéseket.
Vezető bulvárportállá tenné az ATV-vezér a Naphire.hu-t
Az ATV vezérigazgatója a Naphire.hu című portálról is beszélt, melynek – mint azt a Media1 már megírta – ő és Bessenyei István (a kormányközeli vállalkozó, Sarka Kata férje) közösen tulajdonosa. Németh S. Szilárd azt mondta, hogy a bulvárportál, melynek főszerkesztője Gavra Gábor, nagyon szépen fejlődik, és a sikereket látva egyre eltökéltebbek azzal kapcsolatban, hogy néhány éven belül meghatározó bulvárlappá váljon. Bővül a stáb létszáma is.
Kivárnak a saját streamingplatform kérdésével
Szóba került a mostanában dúló streamingláz is. Erről Németh S. Szilárd azt mondta, az ATV Csoport egyelőre nem tervezi, hogy saját streamingplatformot indítson, ahogy azt tette két versenytársa, az RTL és a TV2. A vezérigazgató szerint túl költséges egy streamingplatform elindítása ahhoz, hogy egy ilyen nehéz évben, mint a 2023-, melyet energiaválság és inflációs válság is terhel, most nagyot kockáztassank. Ugyanakkor az ATV és a Spirit FM is nagyon jelentős szereplővé vált a YouTube-on, és Németh S. Szilárd nem zárta ki, hogy ha a versenytársak esetében azt tapasztalják, hogy streamingplatformjaik valóban üzletileg eredményessé váltak, akkor az ATV is megfontolja, hogy ilyen formában is fejlesszen.
A Media1 a Digital Media Hungary helyszínéről elsőként tudósítja az érdeklődőket. A konferenciáról több tudósításunkat is elolvashatja már, ha ide kattint.
Az RTL is nagy bejelentéseket tett a Digital Media Hungary konferencián
További hírek érhetők el a Media1.hu oldalon. Megtalálhat minket Facebookon is.