Juhász Péter a Tilos rádió stúdiójában.

Bejelentéssel éltek a TV2 vezetői ellen a MÚOSZ Etikai Bizottságánál

Folytatódik Juhász Péter kálváriája a TV2-vel. A volt politikus ezúttal az újságíró-szövetség etikai bizottságához fordult, mivel a TV2 nem hajlandó végrehajtani egy jogerős ítéletet.
Mediamap közterületi médiafoglaló rendszer

Újjászületik a közterületi reklám

A MediaMap platformja megszünteti az Out-of-Home (OOH) piac legnagyobb akadályait: az áttekinthetetlenséget és a bonyolult foglalási folyamatokat. Felhasználóbarát térképes felületével, készletinformációival és aggregált kínálatával a kisebb és közepes vállalkozások versenyképes pozícióba kerülhetnek a fogyasztók figyelméért folytatott harcban. (x)

Tovább a részletekért »

Mint arról a Media1 is több cikkben beszámolt, a TV2 Média Csoport több alkalommal megsértette az Együtt volt elnökének személyiségi jogait, amiért ő polgári pert indított velük szemben, melyet meg is nyert.

A 2020. július 2-án kelt jogerős ítélet a következőt mondja ki:

„Kötelezi a bíróság az alperest, hogy az ítélet jogerőre emelkedését követően 15 napon belül az ítélet rendelkező részét a felek nevének és perbeli állásának feltüntetésével tegye közzé, a jogsértést tartalmazó médiatartalom megjelenésével azonos napon, azonos műsoridőben.”

A TV2 Média Csoport a jogerős ítéletben foglaltakat az elmúlt két és fél évben nem hajtotta végre, ami miatt Juhász végrehajtást kezdeményezett velük szemben, ami nem vezetett eredményre.

Már másodszor szabta ki a végrehajtó a törvényi lehetőség által biztosított maximális bírságot – 500 ezer forintot –, azonban – ahogy a volt politikus írja:

„ez a cég éves árbevételéhez viszonyítva elhanyagolható összeg, így mindennemű kárenyhítés helyett egyszerűen befizették a a büntetést”.

Juhász Péter most a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Etikai Bizottságához fordult, és a fentiek miatt etikai eljárás lefolytatását kérte.

Juhász szerint a TV2 Média Csoport vezérigazgatója, Pavel Stanchev mint a cég törvényes működéséért felelős első számú vezető a jogerős bírósági ítélet végrehajtásának szabotálásával több ponton is megsértette a MÚOSZ etikai szabályait. Ezen felül a volt politikus, mostani aktivista meglátása szerint Gecse Vivien (korábbi nevén Szalai Vivien), a TV2 Média Csoport hírigazgatója felelőssége szintén felmerül mint aki az adott jogsértő műsorok tartalmáért felel.

Juhász Péter a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Etikai Kódexének alábbi pontjai alapján fordult a MÚOSZ Etikai Bizottságához

3. § A személyiség védelme

3.1.1. Az újságírónak tiszteletben kell tartania az ember személyiségi jogait és méltóságát. Nem állíthat valótlanságot, nem használhat a jó hírnév, becsület csorbítására alkalmas sértő kifejezéseket.

5. § Helyreigazítás

5.1. A szerzőnek, a szerkesztőnek kötelessége az önkéntes, korrekt helyreigazítás akár a sértett kérésére, vagy ha a közlés valótlansága megállapítható. A bíróság által elrendelt helyreigazítás közlését nem lehet akadályozni, sem a szövegét torzítani.

Juhász Péter levélkampányt indított a TV2 vezérigazgatója ellen

Bár a kormány olyan médiumokban is hirdet, amelyek olvasottsága nincs auditálva, Gulyás Gergely állítja, hogy az állam olvasottság alapján dönt a hirdetésekről

A TV2 előtt akciózott Juhász Péter

Juhász Péter a börtönben próbált lobbizni Schadl Györgynél a TV2 ellenében

Újabb félmilliós bírságot kapott a TV2, amiért továbbra sem olvassa be a bíróság jogerős ítéletét Juhász Péterrel kapcsolatban – a hírigazgató nem válaszol

További hírek érhetők el a Media1-en. Követhet minket Facebookon is.

Borítókép: Juhász Péter a Tilos rádió stúdiójában. Forrás: Juhász Péter, Facebook.

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások