Mint arról a Media1 beszámolt, az MSZP frakcióvezetője, Tóth Bertalan szerint amennyiben nincs magyar nyelvű szerződés, akkor e fenti követelménynek a Vodafone Magyarország 49%-ának állam általi megvásárlásáról szóló kontraktus nem tesz eleget, így az semmis.
Márpedig egy március 13-án a Fővárosi Törvényszéken kezdődött perben az derült ki, hogy magyar nyelven nem foglalták írásba az igen nagy értékű tranzakciót.
Így a szocialista politikus még márciusban Polt Péter legfőbb ügyészhez fordult, hogy járjon utána, van-e magyar szöveg, és ha nincs, akkor indítson pert a szerződés semmisségének kimondásáért, mondván a nemzeti vagyonról szóló törvény szerint az ilyen szerződések semmisek.
Polt: minden oké
Tóth Bertalan most kapott választ a legfőbb ügyésztől, aki azt írta az országgyűlési képviselőnek, hogy a Polgári Törvénykönyv (Ptk) alapján valóban lehetséges volna ügyészi hatáskörben a Vodafone-szerződés semmisségének megállapítása iránt pert indítaniuk.
Ezt két feltétel együttes megléte esetén tehetné meg az ügyészség. Ez a szerződés semmiségének gyanúja, illetve a közérdekben okozott sérelem megléte.
Polt azt írja, hogy a az utóbbi szerinte nem áll fenn, ugyanis az ő értelmezése szerint
a nemzeti vagyon gyarapodott a felvásárlással.
Ezek szerint olyan mértékben nem tartja feladatának vizsgálni a közérdek sérelmét, hogy jó üzletet kötöttek-e a szerződést az állam nevében aláírók, azaz ezen logika alapján bármilyen – az állam szempontjából – rossz feltételekkel kötött szerződés a nemzeti vagyon gyarapításának számít, hiába rosszak a feltételek, Polt szerint nem sérül a közérdek. (Mint megírtuk, a Vodafone Magyarország súlyos veszteségekkel működő cég.)
Ugyanitt feltűnő, hogy Polt Péter legfőbb ügyész Tóth Bertalannak küldött válaszában nem szól arról, hogy ne állna fenn a Vodafone-szerződés semmissége. Így azt vagy nem vizsgálta, miután a vizsgálódásban odáig jutott, hogy a két szükséges feltétel egyike (közérdek sérelme), ami alapján pert indíthatna nem áll fenn. Vagy nagyon is fennáll a semmisség Polt szerint is, de mivel két feltétel kellene a perindításhoz, ezért hiába a semmisség, ha szerinte nem sérült a közérdek, nem indít pert.
A Media1 a Vodafone Magyarország adásvételéről szóló írásai ezen a linken érhetőek el.
MSZP: semmis a Vodafone Magyarország felvásárlására vonatkozó szerződés
Versenyhivatali elnök a Vodafone felvásárlásról: Az összefonódás is lehet közérdek
Rogán Antalhoz köthető emberek „foglalták el” a Vodafone Magyarországot
Egymilliárd forintos bírságot kapott a Vodafone Magyarország
További hírek érhetők el a Media1-en. Követhet minket Facebookon is.