Miután korábban többször is figyelmeztette őket, csütörtökön este végleg törölte a PestiSrácok.hu megszűnt tévécsatornájának (Pesti TV) internetes utódját, a PS TV-t a YouTube.
Erről maga a lap számolt be egy cikkben, melyben likvidálásról, személyes gyűlöletről, cenzorokról írnak.
Azt is elárulták, hogy február elején kaptak a videómegosztó portáltól egy még korlátozással nem járó figyelmeztetést, majd mivel újabb szabálysértést követtek el, a YouTube ezt egy hetes tiltással, felfüggesztéssel büntette. Mint az egy másik cikkükből kiderül, Jeszenszky Zsolt Hardcore Hobbista című műsorának két különböző adásában talált tiltott tartalmat a YouTube.
Oroszozás és konteók – a PestiSrácok szerint minden rendben volt
Az egyik adás, melyben az összeesküvés-elméletek terjesztéséről ismert Bogár László volt a vendég és amelyet törölt a YouTube, változatlanul fent van a hagyományos oldalukon, az alábbiakban közzétesszük. A PestiSrácok.hu azt írta, ők nem találtak benne olyan részt, amely
„kimerítené az érvényes jogszabályok rendelkezéseit, vagy akár a Google gyűlöletbeszéd tilalmára vonatkozó előírásait”.
A YouTube szerint folyamatosan vétettek
Mivel a YouTube szerint ezt követően, harmadszorra is megsértették a vállalt feltételeket, ezért kapta meg a PS TV a végleges törlésről szóló döntést csütörtökön este.
A PestiSrácok.hu főszerkesztője, Huth Gergely az első, egy hetes korlátozás után, még a mostani végleges törlés előtt levelet küldött a YouTube-tulajdonos Google magyarországi igazgatójának, Bíró Pálnak. Ebben úgy érvelt, hogy mivel lapjuk a médiahatóságnál bejegyzett médiatermék, ezért
„minden tartalmuk megfelel a magyar és az uniós jogi szabályozásnak. A kitett videókért szükség esetén a bíróság előtt is, transzparens módon helyt állunk.”
Mostani, a törlést bejelentő írásukban úgy fogalmaznak, hogy szerintük
„nyilván nem véletlen, hogy épp a PestiSrácok gárdájának közösségét ítélik olyan veszélyesnek, hogy végképp igyekeznek eltörölni tartalmaikat”.>
Három éve pedofil tartalom miatt került tiltásba a PestiSrácok csatornája
Mint arról a Media1 is részletesen beszámolt, három évvel ezelőtt már törölte a videómegosztó a PestiSrácok.hu-hoz köthető akkori csatornát. Az üggyel összefüggésben akkor tüntetést is szerveztek a Google székházához.
Frissítés 2023.03.24 18:14
A pedofilvideó vezetett a PS TV YouTube-csatornájának törléséhez
A Google hírünket követően állásfoglalást küldött az esettel kapcsolatban a Media1.hu-nak. Ebben azt írják, hogy a PestiSrácok szerződést szegett, amikor a néhány évvel ezelőtti pedofilvideós eset után újra beregisztrált a felületre, ahonnan akkor végleges kitiltást kapott – a Google teljes állásfoglalása itt olvasható.
Megszólalt a Google a PS TV YouTube-csatornájának letörlésével kapcsolatban
További hírek érhetők el a Media1-en. Követhet minket Facebookon is.