Fenékpaskolás-verseny a Nemzeti Sporton.

A fenékpaskolásról mint sportról számolt be az állami Nemzeti Sport

A női fenékpaskolás-versenyről számolt be a miniszterelnök kedvenc sajtóterméke, a nemrég több milliárd forintért állami tulajdonba került lap.

„Olimpiára vele! Itt a pofonosztó verseny női változata, a fenékpaskolás”

– így lelkendezett a korábban ennél lényegesebben konvencionálisabb versenyekről beszámoló Nemzeti Sport.

A tavaly ősszel állami kézbe került sportlap azt írja, az oroszok fejéből pattant ki évekkel ezelőtt a pofonosztó versenyek ötlete, akik azóta „megtalálták ennek női változatát is, a fenékpaskolást”.

A Nemzeti Sport beszámolójához videót is csatolt, amelyen a lap leírása szerint két modell, BB Criss és a felnőttfilmes pályát választó Andra Brazil vívnak „ádáz küzdelmet, felváltva csapkodják egymást”, majd a végén aztán az eredményhirdetést is láthatjuk. Az NSO szerint a csata teljes mértékben barátságos volt, „ezt a célpontra leadott puszik is alátámasztják”.

A videón – amit lapunk szándékosan nem oszt meg saját felületén – valóban a fenti jelenetsor látható, azzal együtt, hogy a „mérkőzés” egyáltalán nem tűnik bizalomgerjesztőnek, annak végén a két nő hátsó fele már meglehetősen vörösre van verve.

Tavaly mi is beszámoltunk arról, hogy a 444 értesülése szerint a Magyar Állam a zuhanó példányszámú Nemzeti Sportot, Orbán Viktor miniszterelnök (egyik) kedvenc újságját a Fidesz-közeli médiaóriástól, a Mediaworkstől mintegy 3 milliárd forint körüli összegért szerezhette meg.

A kormányhoz közel álló médiában az utóbbi időben egyre gyakoribb a szexista attitűd és szerkesztési stratégia. Nemrég mi is foglalkoztunk azzal, hogy nem csak a propaganda, de a női kebel is egyre meghatározóbb a kormányközeli KESMA-hoz tartozó hírportálon, az Origo.hu-n. A PestiTV elhíresült kecsked*gós videója (amiben Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester) meghágásáról értekeztek is nagy visszhangot váltott ki.

Lévai Anikó, a miniszterelnök felesége 2014-ben úgy nyilatkozott egy bulvárlapnak, hogy Orbán Viktor elsőként mindig a Nemzeti Sportot veszi a kezébe, ezért volt rá példa, hogy Lévai kivasalta neki, hogy „ropogós legyen”.

Orbán Viktor korábban a Nemzeti Sporttal
Orbán Viktor korábban a Nemzeti Sporttal
Fotó: Orbán Viktor Facebook

„Ha reggel nem akar felkelni, mondd azt, hogy van friss Nemzeti Sport, egyből kinyitja a szemét”

– árulta el akkor a miniszterelnök médiafogyasztási szokásairól a felesége.

Szinte leesnek a női keblek az Origo címlapjáról

Nőnap után bikinis lányokkal takart ki autórendszámokat a fideszes médiaholding lapja, pont mikor kijött az Ipsos kutatása a szexizmusról

Óriási összeget fizet az állam a zuhanó példányszámú Nemzeti Sport felvásárlásáért

Tele van politikával a Sportrádió

Gyűjtemény készült arról, milyen módszerekkel tolja az Origo Vlagyimir Putyint és az orosz propagandát

Bemutatta a PestiSrácok kecsked*gós videóját Baranyi Krisztina a Fürjes Balázzsal folytatott élő ATV-s vitán (VIDEÓVAL!)

További hírek érhetők el a Media1-en. Követhet minket Facebookon is.

Borítókép: Fenékpaskolás-verseny a Nemzeti Sporton. Forrás: YouTube.

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások