fbpx
Hundub.

Nyoma veszett a magyar közösségi oldal, a Hundub tulajdonosának, tartozást is hátrahagyott

A tiszavirág-életű közösségi portált üzemeltető cégnek székhelyet biztosító magánszemély eredménytelenül kereste több módon is Pál Csabát.

Megszűntnek nyilvánította a CégbíróságHundub nevű magyar közösségi portált üzemeltető céget júliusban és szeptemberben elrendelte a kényszertörlését – vette észre az Opten cégadatai között az mfor.hu.

Mint a cégbírósági iratok nyomán a portál írta, a Hundub Kft.-nek székhelyet biztosító személy februárban arról tájékoztatta a Cégbíróságot, hogy „visszavonja a székhely használatához való hozzájárulást”.

A székhely tulajdonosa a Cégbíróságnak megküldte azt a levelet, is, melyben közölte Pál Csabával, a Hundub Kft. ügyvezető-tulajdonosával, hogy a cég „a megbízási szerződésben foglaltaknak nem tett eleget”. Leírta, hogy telefonon érdemben nem sikerült kapcsolatot teremteni, az e-mailekre nem válaszolt, és a postai úton megküldött díjbekérőt sem egyenlítette ki.

A néhai Hundub kezdőlapja.
A néhai Hundub kezdőlapja. Fotó: Hundub

Az iratokból kiderült az is, hogy az ingatlan tulajdonosa február 1-jén tértivevényes levélben küldte meg a díjbekérőt a Hundub Kft.-nek az ügyvezető-tulajdonos lakcímére, amely „nem kereste” jelzéssel érkezett vissza. A székhelyhasználat megvonását február 14-én ugyancsak tértivevényes levélben kívánta közölni, de ezt az iratot is „nem kereste” jelzéssel vitte vissza a posta.

A Cégbíróság végül július 9-i hatállyal jegyezte be a Hundub székhelyének a törlését, és mivel enélkül nem szabályos egy cég működése, megindították a törvényességi felügyeleti eljárást, ami – mivel a vállalkozás képviselője elérhetetlen volt – kényszertörlésbe torkollt.

Több probléma is volt a Hundubbal

Már a Hundub alapításakor is furcsaságok tűntek fel, ugyanis az egyik alapítója egy belize-i offshore cég volt, amelynek tulajdonosairól semmilyen információ nem állt a közvélemény rendelkezésére; Pál Csaba korábban azt mondta, a Murmurati Limitednek magyar magánszemélyek a tulajdonosai. Az offshore cég 2021 januárjában kiszállt a Hundubból.

Nem sokkal később kiderült, hogy sebezhető és gyerekpornót tartalmaz a Hundub, a privát üzenetek is láthatók voltak egy biztonsági rés miatt.

Az oldal tavaly augusztusban állt le végleg, ekkor egyébként a NAV is végrehajtási eljárást indított a Hundub Kft. ellen, egyúttal a cég felkerült az áfabevallást be nem nyújtó adózók közé. Az mfor.hu megjegyezte: a cég a a 2021-es évre vonatkozó éves beszámolóját sem adta le.

Ha feliratkozik a Media1 Telegram-csatornájára, sosem marad le a híreinkről!

További híreket talál a Media1-en! Csatlakozhat hozzánk a Facebookon és a Twitteren, valamint feliratkozhat a hírlevelünkre is!

Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások