Úgy fest, alig fél évig működött a Hundub, a magyar fejlesztésű közösségi oldal, mivel napok óta elérhetetlen – vette észre a Népszava. A lap megkereste az oldal fenntartóját, hogy miért és pontosan mióta nem üzemel az oldal, várható-e, hogy valamikor ismét elindul, de semmilyen választ nem kaptak. Nem ez az első eset, hogy eltűnik a Hundub: májusban mi is megírtuk, amikor hosszabb ideig elérhetetlen volt a magyar közösségi portál.

Végrehajtást indított a NAV
Az Mfor.hu eközben arra hívta fel a figyelmet a NAV adatbázisa alapján, hogy a Hundubot üzemeltető cégnél komolyabb gondok is lehetnek:
A Hundub Kft. ugyanis a Nemzeti Adó- és Vámhivatal végrehajtás alatt állók listáján is szerepel.
Egy korábbi megkeresés alapján az Mfor idézi az adóhivatalt:
„amennyiben valamely adózó a (…) közzétett listán szerepel, az adóvégrehajtást tényként kell kezelni.”
A végrehajtási eljárás az elején járhat, ugyanis a társaság cégkivonatában még nincs rögzítve – az Opten adatbázisa szerint azonban a NAV a végrehajtási eljárás megindítását július 5-én tette közzé, néhány nappal korábban, július 2-án pedig a Hundub Kft. „áfa-bevallást be nem nyújtó adózó” lett. A lap szerint adja magát a feltételezés, hogy a végrehajtás nem független az áfa-bevallás elmaradásától.
A Hundub Kft. tavaly augusztusban jött létre, és az ezt követő fél év alatt egyetlen forint bevételt sem szerzett, a 2020-as évre pedig 3,6 millió forintos veszteséget mutatott ki.
Tiszavirág-életű magyar közösségi oldal
A Facebookra megszólalásig hasonlító magyar közösségi oldal 2020 decemberében indult el, célja pedig az volt, hogy az új közösségi oldal alternatív lehetőséget nyújtson a véleménykontrollal, az „érthetetlen letiltásokkal” és a következetlen cenzúrával szemben. Egy Belize-ben bejegyzett offshore cég már idén januárban kiszállt a vállalkozásból, üzletrészét mindössze egy forintért értékesítve. Azóta az alapító, Pál Csaba a cég egyedüli tulajdonosa.
Februárban kiderült: az oldalon egy biztonsági résen keresztül a felhasználók láthatták más felhasználók üzeneteit, melyek között gyerekek szexuális kizsákmányolását ábrázoló pornográf fotó is elérhető volt.
További híreket talál a Media1-en!