Számos, elsősorban régebbi tarifa árát megemeli a Magyar Telekom szeptember 1-jétől – írta a HWSW.
A portál szerint a szolgáltató az előfizetők részére júliusban kiküldött számlalevelében közli, hogy számos, elsősorban régebbi díjcsomagot és opciót érintően megemeli előfizetési és igénybe vételi díjait a szóban forgó dátumtól.
A díjkorrekciók elsősorban a 2017-től 2020-ig értékesített, már lezárt lakossági mobiltelefon, mobilinternet, vezetékes internet, vezetékes telefon és tévészolgáltatásokat érinti, mértékük pedig többnyire nem éri el a 10 százalékot.
A jövőben évente változhatnak a díjak
A HWSW megjegyezte: a Magyar Telekom új, szeptember 1-jétől érvényes általános szerződési feltételeiben ugyanakkor található egy ennél lényegesebb, az összes előfizetőt érintő potenciális díjkorrekciós mechanizmus is.
Ennek értelmében a Telekom az „általa nyújtott szolgáltatások és azok ellenértéke közötti arányosság megőrzése érdekében”, az általános inflációból eredő pénzbeli értékvesztés ellensúlyozása céljából a Lakossági ÁSZF Törzsrészébe egy új, inflációs árkorrekciót rögzítő záradékot illeszt be.

Fotó: Ladányi András / Media1
Ebben a cég rögzíti, hogy a mobil hang díjcsomagok havidíjai, és mobil internet adatdíjcsomagok havidíjai, a vezetékes internet díjcsomagok havidíjai, a vezetékes telefon díjcsomagok havi előfizetési díjai, a helyhez kötött műsorterjesztési szolgáltatás (TV) havi előfizetési díjai és alapkínálati csomagok havidíjai a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közzétett éves átlagos fogyasztói árindex-változás mértékével megegyezően változnak az előző év végi díjakhoz képest.
Mint írták, az árváltozásra a KSH éves átlagos fogyasztói árindexet tartalmazó közleményének közzétételét követő 90 napon belül kerül sor, automatikusan – első alkalommal 2023 elején, a 2022-es inflációs adatokat figyelembe véve. Korábban a Yettel is beépített egy nagyon hasonló passzust a szerződéseibe.
A Magyar Telekomnál 45 napos felmondási lehetőséggel élhetnek az előfizetők.
Mint arról a Media1 beszámolt, júliustól a DIGI is árat emelt.
Ha feliratkozik a Media1 Telegram-csatornájára, sosem marad le a híreinkről!
További híreket talál a Media1-en! Csatlakozhat hozzánk a Facebookon és a Twitteren, valamint feliratkozhat a hírlevelünkre is!