Veszélyben lehet a PestiSrácok nevű kormánypárti portál – számolt be Huth Gergely, a lap főszerkesztője a Facebookon.
Huth a következőt tette közzé a közösségi médiás profilján:
„Régi mondásom volt, hogy »a magyarok nem értenek a sörfőzéshez és a sajtkészítéshez, a Fidesz pedig nem ért a médiához«. Azóta annyi történt, hogy mi magyarok egész jól megtanultunk sört és sajtot készíteni…”
– írta Huth, aki a PestiSrácok főszerkesztői posztja mellett a Pesti TV programigazgatói tisztségét is betölti. A televízió kapcsán a Media1 tegnap, hétfőn elsőként számolt be, hogy már csak július 10-ig sugározza az adását, ugyanis megszűnik. Lapunk arról is hírt adott, hogy a televízió már csak május végéig készít új műsorokat, júniustól ismétléseket adnak majd a lekapcsolásig. A jövő héten már a búcsúbulit tartja a Pesti TV, méghozzá a PestiSrácok 10. születésnapján.

Huth Facebook-bejegyzésével a televízió megszűnésére reflektált. A kormánypárti újságíró kommentelői között megjelent Fidesz-bírálat, valamint többen kérdezték a csatorna megszűnésének „valódi okait” is a programigazgatótól – de volt, aki a PestiSrácok jövőjéről is érdeklődött, amire Huth a következőképp reagált:
„A Pesti TV tulajdonosai, azaz Vaszily Úr (Vaszily Miklós – megj. a szerk.) és Mészáros Úr (Mészáros Lőrinc, akinek a pénzén valósult meg a csatorna – megj. a szerk.) cégei az alacsony reklámbevétel miatt nem kívánják tovább finanszírozni a Pesti TV működését. Mint üzletembereknek, ehhez minden joguk megvan.”
Huth arról is írt, hogy mivel a Pesti Srácok és a Pesti TV integrált szerkesztőségi struktúrában működött,
„jelen formában a PestiSrácok.hu fenntartása is megoldandó problémává vált. Reméljük, kapunk megfelelő ajánlatot a folytatáshoz, a tárgyalások sikeréhez nézőink és olvasóink most is özönlő, jóleső kiállása sokat hozzá tehet”.
Mint arról a Media1 beszámolt, a PestiTV megszűnéséhez az vezetett, hogy annak nézettsége messze elmaradt a várakozásoktól.
Ha feliratkozik a Media1 Telegram-csatornájára, sosem marad le a híreinkről!
További híreket talál a Media1-en! Csatlakozhat hozzánk a Facebookon és a Twitteren, valamint feliratkozhat a hírlevelünkre is!