Az EP-képviselők 356-284 arányban támogatták azt a határozatot, amely elítéli a ljubljanai kormányt, egyebek mellett az államilag finanszírozott média munkájába történő beavatkozásért is – számolt be a The Guardian nyomán az Euronews.
Az állásfoglalás ugyan nem nevezi meg Janez Janša szlovén miniszterelnököt, de egyértelműen ellene irányul, miután többször is „presstituáltaknak” nevezte a sajtó munkatársait, támadta az oknyomozó riportereket, és összeesküvés-elméleteket is terjesztett.
Mint arról a Media1 korábban beszámolt, a szlovén állami hírügynökség, az STA 2021-es, törvényileg előírt állami támogatását a kormány sokáig visszatartotta, és csak novemberben sikerült megállapodni róla, miután a szlovén legfelsőbb bíróság kimondta, hogy nem zárható el az állami hírvállalat finanszírozása.
Az Európai Parlament szerint azonban még így is legalább 507 ezer eurós állami támogatással tartozik a szlovén költségvetés a hírügynökségnek.
„Az Orbán-kormány mintájára Janša a közpénzből finanszírozott média függetlenségének korlátozására törekedett”
– fogalmazott az ügyben a The Guardian.
Az STA-t a szlovén kormányfő korábban „nemzeti szégyennek” is nevezte, és megpróbálta a főigazgatóját eltávolítani.
További híreket talál a Media1-en!