Csekő Imre az Index.hu stábjába történő érkezéséről a „Last days of Index” elnevezésű, az Indexnél tavaly történt tömeges távozások idején létrejött Facebook-oldalról értesültünk, de nem kellett hosszan ellenőrizni az információt, mivel neve és fényképe már megtalálható az Index impresszumában is a Politika rovat munkatársai között, és néhány írása is megjelent.
Csekő Imre pár nappal ezelőtt, október 30-án is publikált előző munkahelyén, a Magyar Nemzetben: írása „Novák Katalin: Jóvátételi kérdés a 13. havi nyugdíj visszaépítése” címmel jelent meg és egy interjú volt a családügyi miniszterrel – Csekő a Magyar Nemzetben megjelent írásai ide kattintva, a lap archívumában találhatók. Az újságíró a PestiSrácoknak 2019-ben dolgozott, annak a korszakának az írásai ide kattintva találhatók meg.
A Last days of Index oldal némi iróniával megjegyezte, hogy Csekő Imre nagyon hiányozhat a Magyar Nemzet gárdájából a távozása után, mert nem sokkal azután, hogy munkába állt az Indexnél, rögtön szó szerint átvették az egyik cikkét, de hasonlóan megjelent a 888-on és az Origón is.
(Frissítés: az átvétel kapcsán egy szerkesztőséghez közeli forrásunk időközben azt mondta a Media1-nek, hogy az Index jogi felszólítással élt a KESMA és a Mediaworks felé, mert az Indexnél úgy vélik, hogy sérülhettek a szerzői jogaik.)
Az egyik kommentelő emellett arra hívta fel a figyelmet, hogy Csekő egyébként szerepel a kormányközeli Mediaworks Tehetséggondozó Programjának felhívását tartalmazó néhány nappal ezelőtt a Facebookon publikált videójában is. A videóban ekkor még nem volt nyoma annak, hogy távozni készül a médiaholdingtól.
Csekő Imre első indexes cikke egyébként az Anonymous hackercsoport videójával foglalkozott, majd ezután a Városháza eladásáról publikált – ezek itt érhetők el.
Még több hír érhető el a Media1-en.
Csatlakozzon hozzánk Facebookon is!