fbpx
Kamera, stúdió.

Több mint 150 médium szűnt meg a tálib hatalomátvétel óta Afganisztánban

Tovább romlik az afgán média helyzete.

Húsz tartományban összesen 153 médiaorgánum fejezte be tevékenységét azóta, hogy a tálibok augusztus közepén átvették az irányítást az országban – számolt be a Magyar Narancs internetes kiadása a Tolo News afgán hírcsatorna nyomán. A televízió a szabad sajtót támogató szervezetek hétfői közlésére hivatkozik.

A szervezetek szerint a bezárt médiaorgánumok között egyaránt vannak rádióadók, tévécsatornák és sajtótermékek; megszűnésük hátterében gazdasági, illetve politikai okok állnak. Amennyiben nem sikerül megoldani a pénzügyi válságot, és nem enyhítenek a médiára vonatkozó korlátozásokon, további médiumok megszűnése várható.

Maszrúr Lutfi, az Afganisztáni Nemzeti Újságíró Unió képviselője felszólította a nemzetközi szervezeteket: tegyenek lépéseket azért, hogy ne folytatódhasson ez a trend. Lutfi szerint ellenkező esetben hamarosan vége lehet a sajtószabadságnak és más emberi és polgári szabadságjogoknak. Az Afganisztáni Újságíró Szövetség helyettes vezetője, Hudzsatulla Mudzsadadi is hasonlóan vélekedik.

A megszűnt orgánumok egyike a Milma online rádió is, melyet még 2011-ben hoztak létre. Politikai, kulturális, gazdasági és sporteseményekkel foglalkozott. Főszerkesztője, Jakob Hán Manzúr gazdasági problémákkal és a nem megfelelő munkakörnyezettel indokolta a bezárást, melynek következtében a rádió 35 munkatársa veszítette el munkáját.

Az afgán média helyzetével a Media1 is többször foglalkozott az elmúlt időszakban. Beszámoltunk a hírolvasó minden szavát figyelő fegyveresekről, a Tolo News munkatársait puskatussal megverő megverő tálibokról, valamint az életüket féltő afgán újságírónőkről is. A Media1 Podcast egy korábbi adásának vendége volt Novák András haditudósító, aki Afganisztánban maga készített interjúkat a hatalomra került tálibokkal.

További híreket talál a Media1-en! Iratkozzon fel hírlevelünkre is, hogy mindig értesüljön legfontosabb híreinkről.

Kiemelt fotó: stock / Depositphotos
Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások