fbpx
Újságíró, a háttérben katona.

Tálibok verték meg egy afgán hírtelevízió két munkatársát

Az egyik tálib vezető szerint az újságírókat nem megverték, hanem megfenyegették.

Megverték a Tolo News afgán hírtévé riporterét és fotósát a hatalomra került tálibok Afganisztánban – számolt be a Telex az MTI nyomán. A csatorna híradása szerint az incidens az afgán főváros Hadzsi-Jakub negyedében történt, ahol a tévé munkatársai a szegénységről és munkanélküliségről forgattak filmet.

Zijar Jaad újságíró azt mondta, hogy puskatussal ütötték őt és a fotósát is, majd elvették mindkettejük mobiltelefonját és a videokamerájukat is.

Ahmadulla Vászik, a tálibok kultúráért felelős bizottságának elnökhelyettese úgy reagált, hogy a Tolo News munkatársait nem bántalmazták, hanem megfenyegették.

„A kabuli vezetők arról biztosítottak minket, hogy igyekeznek kivizsgálni minden problémát, amelybe az újságírók ütköznek, bárhol is történjék”

– mondta Vászik.

A Tolo News szerint már többször előfordult, hogy a tálibok bántalmazták a sajtó képviselőit, melyet azonban nem vert nagy dobra a média. Parvi Aminzad, a Parvan tartománybeli újságíró-szövetség helyettes vezetője elárulta, hogy mióta a tálibok elfoglalták az országot, aggodalomra ad okot a viszonyulásuk az újságírókhoz.

Korábban a Media1 is beszámolt arról, hogy afgán újságírónők kérnek segítséget, mert veszélyben érzik magukat. A tálib hatalomátvétel óta számtalan változás ment végbe az afgán médiában is, így például lecseréltek műsorvezetőket, valamint szüneteltetnek showműsorokat. A tálibok meggyilkolták a Deutsche Welle egyik újságírójának rokonát, valamint több családtagját megsebesítették.

Tegnap számoltunk be arról is, hogy jelenleg Afganisztánban tartózkodik, és a tálib vezetéssel interjúzik egy magyar haditudósító, Novák András . Az ATV munkatársa több magyar műsorba is be fog jelentkezni élőben, és a Media1-nek beszélt a körülményekről.

További híreket talál a Media1-en!

Kiemelt fotó: a kép illusztráció. Fotó: stock/depositphotos
Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások