fbpx
Simon András, az ATV műsorvezetője

Simon András vezeti az ATV-n az előválasztási miniszterelnök-jelöltek élő vitáját

Az ATV mellett a Spirit FM rádió és az ATV hírportálja is közvetíteni fogja az első előválasztási miniszterelnök-jelölti vitát. A médiavállalat további részleteket közölt a pártok bejelentése után.

Mint arról korábban beszámoltunk, az ellenzéki pártok bejelentették, hogy megegyezésre jutottak, hogy az első előválasztási miniszterelnök-jelölti vitát az ATV, majd a 2. és a 3. alkalmat az RTL Klub fogja sugározni. Közölték azt is, hogy objektív szempontok alapján döntöttek a közvetítő médiumokról.  (A Media1 információi szerint korábban az RTL Klubot ki akarták hagyni a közvetítő médiumok közül, így ez fordulatnak tekinthető, ahogy fordulatnak számít az is, hogy végül a Partizán mégsem közvetítheti a vitát élőben, pedig azt előre beharangozta.)

A friss fejlemény most az, hogy az ATV új részletként bejelentette, hogy az ATV mellett a médiacsoporthoz tartozó Spirit FM, valamint az atv.hu is élőben közvetíteni fogja a vitát. Azt is bejelentették, hogy a közvetítés szeptember 12-én, jövő héten vasárnap 20:25-kor kezdődik majd. A műsorvezető Simon András lesz. További fontos részlet, hogy a vitára közönség jelenléte mellett kerül sor.

„Izgalmas szakmai kihívás számunkra ez az esemény, az őszi politikai szezon egyik legnagyobb dobására készül az ATV a legnézettebb műsorsávjában”– nyilatkozta Németh S. Szilárd, a csatorna vezérigazgatója.

Bednárik Imre hírigazgató hozzátette:

„A 2022-es parlamenti választásokra készülve az ATV-n lesz az első nagy vita,  amikor az ellenzéki pártok miniszterelnök-jelöltjei szemtől szembe ütköztetik a programjukat, bemutatják, hogy milyen hangsúlykülönbségek vannak a kormányfői filozófiájukban és a konkrét terveikben” – mondta. Szeptember 12-én valamennyi jelölt el fogja árulni azt is, hogy ha jövőre ő veszi át Orbán Viktortól a miniszterelnöki posztot, az első héten mi lesz a három legfontosabb intézkedése.

Frissítés 2021.09.02

Mostanra az RTL Klub is bejelentette, hogy az általa közvetített két vitának ki lesz a műsorvezetője, valamint további részleteket is közöltek az aznapi műsorrenddel kapcsolatban – erről különálló hírünkben olvashatnak.

Még több hír érhető el a Media1-en.

Borítókép: Simon András

 

Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások