fbpx
A TV2 Totem című műsorának szarvas csapata

Bejelentette a TV2 a TOTEM című kalandreality premieridőpontját és bemutatta a versenyző csapatokat

Húsz nap múlva kerül először képernyőre a „szarvasok és a farkasok” balatonfelvidéki versengése.

Augusztus 22-től lesz látható a TOTEM című új műsor a TV2 képernyőjén – jelentette be a csatorna hétfőn.

Ez az a műsor, amiről a Media1 áprilisban elsőként számolt be, amikor a csatorna egy kormányhivataltól engedélyt szerzett, hogy a Balaton-felvidék Natura 2000-es védettségű területein elkezdhessék a forgatásokat, és ez a természetvédők és egyes ellenzékiek körében felháborodást váltott ki.

A műsorban sztárcsapatok versenyeznek egymással. A TV2 azt már májusban bejelentette, hogy a kalandreality műsorvezetője Ördög Nóra lesz.

Ördög Nóra, a TV2 Totem című műsorának műsorvezetőjeként
Ördög Nóra, a TV2 Totem című műsorának műsorvezetőjeként
Fotó: TV2 sajtószoba

A TOTEM minden hétköznap este képernyőn lesz augusztus 22-től. Az új kalandreality egy ősi mítoszt kelt életre, a hazai erdők mélyén, középpontban a farkas, a vidék legveszedelmesebb fegyvere, és a zabolátlan erő megtestesítője, a szarvas örök rivalizálásával – áll a TV2 hétfő délutáni közleményében.

Ők versenyeznek a TOTEM-ben

A farkasok és a szarvasok táborában hét-hét mindenre elszánt híresség csap majd össze, akik a nomád körülményekkel és a természet adta kihívásokkal dacolva, egy-egy instruktor vezetésével kincskeresésre indulnak, hogy bezsebeljék a hét misztikus erővel bíró kristályt és győzelemre vigyék csapatukat, ezzel beteljesítve a régmúltból gyökerező hatalmi harcot.

A szarvasok csapatának tagjai lesznek: Csősz Boglárka, Oczella Eszter, Oczella Krisztina, Baronits Gábor, Hamvai PG, Nagy Zsolt Leo, Szőke Zoltán, valamint instruktoruk, Novák Zalán. (Borítóképünkön a szarvasok csapat látható.)

Varga Ferenc vezetésével ellenük szállnak majd harcba a farkasok: Völgyesi Gabi, Horváth Csenge, Szabó Dóra, Busa Pista, Ekanem Bálint Emota, Krausz Gábor és Varga Viktor. (A lenti képen a farkasok.)

A TV2 Totem című műsorának Farkas csapata
A TV2 Totem című műsorának Farkas csapata. Fotó: TV2 sajtószoba

Ördög Nóra a kincsgyűjtés és a párbajok helyszínéről, a „Totem-hegyről” követi majd figyelemmel a kalandorok küldetéseit.

A TV2 közleményében azt írja:

a Totem a mondavilág és a modern természetjárás elemeinek rendhagyó ötvözete, olyan különleges vizuális megoldásokkal, amelyek egyedülállók és a formabontók a hazai reality műsorok világában. Ilyen úttörőnek számít a versenydrón használata – a gigantikus szettek, a monumentális helyszínek teljes kiaknázása mind-mind egy sosem látott élményt nyújtanak majd a közönségnek.

Az erőt próbáló megmérettetések végén a két-két legrátermettebb kalandor marad mindkét táborból, így párban kell megküzdeniük a 10 milliós főnyereményért, amelyen majd saját belátása szerint osztozhat a nyertes csapat két tagja. Az, hogy a farkasok vagy a szarvasok melyik két játékosa kaparintja meg a vadon ura címet és a pénznyereményt, ősszel fog kiderülni.

Még több hír érhető el a Media1-en. Csatlakozzon hozzánk Facebookon, valamint iratkozzon fel napi hírlevelünkre!

Borító: A TV2 TOTEM című műsorának szarvas csapata. Fotó: Tv2 / sajtószoba
Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások