fbpx
Magyarország példaértékű munkáltatói márkái díjak

Kihirdették a Példaértékű munkáltatói márka díj díjazottjait

Hatodik alkalommal adták át az Employer Branding Awardot a 30 éves Magyar PR Szövetség védnöksége alatt. Az online esemény keretében összesen 19 díjat osztottak ki, amelyet egy 15 tagú szakmai zsűri ítélt oda a pályázóknak.

Erős mezőny indult a Példaértékű munkáltatói márka címért, több mint 30 nevezés érkezett 8 kategóriában – derül ki az MPRSZ közleményéből. A pályamunkákat elemezve Kádár Balázs, az Employer Branding Award alapítója, az MPRSZ elnökségi tagja elmondta:

„Összességében elmondható, hogy rengeteg energiát és időt invesztáltak a nevező vállalatok a munkatársak megtartásába és abba, hogy a kialakult helyzetben biztonságot, stabilitást nyújtsanak. Továbbá egyre többen használják ki a technológia nyújtotta lehetőségeket, mint például a belső kommunikációt támogató applikációkat a fizikai és szellemi munkaerő valós idejű tájékoztatása céljából.”

A mentálhigiénés támogatás mellett jellemző volt sportolók, színészek, terapeuták meghívása virtuális előadáskora, heti szintű online állománygyűlések, közös virtuális mozgás (jóga), online karantén koncert, különböző vetélkedők (pl. maszkszépségverseny). A fentiekből is látszik, hogy a belső kommunikáció szerepe jelentősen növekedett.

A kkv és a nagyvállalati szektor mellett az állami intézmények és nonprofit szervezetek is megmérettették magukat az Employer Branding Awardon, ahol külön díjazták az egyes szektorok szereplőit. Idén először kapott elismerést a nonprofit szektorból érkező pályázat, az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa, az SOS segítség az SOS-nek kampány különdíjban részesült.

Az Employer Branding Award 2020 fődíjat a BT (British Telecommunications), „Te. Itt. Most.” című kampánya kapta.

A további díjazottak listája az alábbi táblázatban érhető el.

Magyarország példaértékű munkáltatói 2020
Magyarország példaértékű munkáltatói 2020

 

Az értékelést végző szakmai zsűri tagjai:

  • Dr. András Klára (Egis) – Humánerőforrás igazgató
  • Árr Mariann (Generali Biztosító)  – CMO
  • Bánhegyi Zsófia (Szerencsejáték Zrt.) – Marketing & Kommunikációs Igazgató
  • Bocskai István (Takarékbank Zrt.) – Kommunikációs vezető
  • Dulin Judit (Lidl) – HR cégvezető
  • Hornyacsek Zoltán (Continental Magyarország) – Országos vállalati kommunikációs vezető
  • Dr. Janka Mária (E.ON Hungária Zrt.) – HR igazgató
  • Márton Katalin (Praktiker) – HR & CSR Igazgató
  • Mihók Krisztina (Erste Bank) – Emberi Erőforrás Management vezető
  • Szányi Gabriella (BKIK) – PR-marketing Igazgató
  • Szekeres Zita (Trans-Sped) – HR igazgató
  • Tencz Beáta (Union Biztosító) – Stratégiai és PR vezető
  • Virágh Adrienn (Siemens) – Global Communications Manager, e-mobility
  • Vogronics Krisztina (Phoenix Hungaria Holding) – HR és kommunikációs igazgató
  • Kádár Balázs – az Employer Branding Award alapítója és a zsűri elnöke

További hírek a Media1-en!

Borítókép: Magyarország példaértékű munkáltatói márkái – díjak
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások