fbpx
Horváth Gergely, a Petőfi Rádió volt főszerkesztőjeként

Demeter Szilárd tanácsadója lett Horváth Gergely, a Klasszik Rádió megszűnő reggeli műsorának műsorvezetője, a Petőfi Rádió egykori főszerkesztője

Horváth Gergely, az utoljára szerdán jelentkező Klasszik Reggeli műsorvezetője beszélt erről a Media1 érdeklődésére.

Mint arról a Media1 néhány órával ezelőtt már hírt adott, váratlanul megszűnt a Klasszik Rádióban a Klasszik Reggeli című műsor, mely 2019 szeptembere óta jelentkezett minden hétköznap reggel a klasszikus zenéket játszó budapesti rádióban az FM 92,1-en Horváth Gergely, a Petőfi Rádió 2016-ban távozó egykori főszerkesztőjének és a Manna FM alapítójának műsorvezetésében.

Akkor nem derült ki, mi áll a fejlemény hátterében, és Horváth Gergelyt is hiába kerestük telefonon, időközben viszont a Media1 érdeklődésére Horváth Gergely egy közösségi médiás üzenőfelületen keresztül elmondta, hogy a műsor azért szűnt meg, mert lejárt a műsorkészítők és a rádió közötti szerződés. Arra, hogy egy lejáró szerződést meg lehet hosszabbítani, ha feleknek ez szándékában áll, a műsorvezető azt írta,

„természetesen lehetett volna hosszabbítani, de úgy éreztem, hogy az egy irányba való továbblépéshez túl széttartóak az elképzeléseink.”

A médiaszakember hozzátette, hogy időközben Demeter Szilárdhoz igazolt, (Demeter az állami Petőfi Irodalmi Múzeum, a PIM vezetője, aki mostanában az állami Petőfi Rádió és a Petőfi TV körül is elég aktívan mozgolódik.)

Horváth Gergely a Media1-nek hangsúlyozta:

„fontos, hogy nem vesztünk össze a rádióval, békés az elválás”.

Arra, hogy mit ért pontosan azon, hogy a Demeter Szilárdnak dolgozik, azaz van-e ennek köze a Petőfi TV és a Petőfi Rádió körüli átalakításokhoz, Horváth Gergely azt írta lapunknak szerda este, hogy a Demeter Szilárd kezelésében lévő tartalmakra és fejlesztésekre terjed ki a munkája, amiről elárulta:

„Azt vizsgáljuk, miként és hogyan lehet az általa vezetett irodalmi és popkulturális erőforrások kulturális értékeit még inkább közkinccsé tenni. A Petőfis együttműködés csak egy része például a könnyűzenei fejlesztéseknek…”

Arra, hogy mi akkor most voltaképpen írhatjuk-e azt a hírünk címébe, hogy újra a Petőfi Rádió környékén dolgozik, illetve mi a pontos titulusa, azt írta Horváth Gergely:

„Jelen pillanatban tanácsadó vagyok, ez érinti a könnyűzenei és irodalmi projekteket is mediatizálhatóság szempontjából. Nem a Petőfihez mentem és nem a Petőfiért vagyok ott, még akkor sem, ha Szilárdnál van az is..”

Még több hír érhető el a Media1-en! Feliratkozhat hírlevelünkre és ott vagyunk Facebookon is!

Borító: Horváth Gergely a Petőfi Rádió főszerkesztőjeként. Fotó: MTI / archív
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások