Az ATV székháza Budapesten

Két év után újra nyereségessé vált az ATV

Növelte árbevételét az ATV Zrt. és ezáltal az elmúlt évek több száz millió forint veszteséget termelő működését szerény mértékű profit váltotta fel 2020-ban.
Mediamap közterületi médiafoglaló rendszer

Újjászületik a közterületi reklám

A MediaMap platformja megszünteti az Out-of-Home (OOH) piac legnagyobb akadályait: az áttekinthetetlenséget és a bonyolult foglalási folyamatokat. Felhasználóbarát térképes felületével, készletinformációival és aggregált kínálatával a kisebb és közepes vállalkozások versenyképes pozícióba kerülhetnek a fogyasztók figyelméért folytatott harcban. (x)

Tovább a részletekért »

Az ATV Zrt. által közzétett hivatalos pénzügyi beszámoló szerint a 2019. évi 2,66 milliárdról 2,89 milliárd forintra növelte 2020-ban árbevételét a tévétársaság. A 9 százalékos árbevétel-növekedésnek is köszönhetően a 2018-as pénzügyi év óta veszteségesen működő tévétársaság ezúttal szerény, 26 millió forintos profitot tudott összehozni adózás után. Ez kifejezetten jó eredménynek számít a COVID-19 világjárvány miatti, a televíziós reklámpiacot is sújtó krízishelyzetben, és annak figyelembe vételével, hogy az ATV 2019-ben még 313 millió forint, 2018-ban 196 millió forint veszteséggel, mínuszosan működött.

A 2020-as profit annak köszönhető, hogy ATV Zrt. a COVID-járvány évében 1,07 milliárdról 1,28 milliárd forintra tudta növelni tudta reklámbevételeit. Sugárzási díjból származó bevétele 323 millió forint, felhasználási díjból származó bevétele 1,09 milliárd forint volt, de e tételek tekintetében nem történt számottevő változás. A cég 966 millióról 736 millió forintra tudta lejjebb tudta szorítani a műsorkészítés költségeit és kis mértékben növekedtek a személyi ráfordítások. A vállalat kiegészítő pénzügyi beszámolójából az is kiderül, hogy a cég átlagosan 90 főt foglalkoztatott tavaly munkavállalóként.

A közzétett dokumentumokból az is kiderül, hogy az ATV Zrt. tulajdonosa (Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze) a 2020-as teljes nyereséget bent hagyja a cégben, azt nem veszi fel osztalékként.

A napokban a Media1 több más médiavállalat pénzügyi adatairól is beszámolt. Az RTL Magyarország pénzügyi adatai itt, a TV2 Média Csoport adatai itt, a Mediaworks pénzügyi adatai itt érhetők el. A 24.hu-t kiadó Central Médiacsoport pénzügyi adatairól itt írtunk.

Még több hír található a Media1.hu-n! Iratkozzon fel a Media1 hírlevelére, hogy ne maradjon le a történésekről! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások