fbpx
Tömeg egy koncerten

Negyedével csökkent a dalszerzők jogdíj-bevétele a járványhelyzet miatt

Most és a júniusban esedékes kifizetéskor 2,2 milliárd forinttal kevesebb jogdíjat kapnak a zenei alkotók, mint egy évvel korábban – ez átlagosan 25 százalékos visszaesést jelent egy szerzőnél. Az egész zeneipar a biztonságos és tervezhető újranyitást kéri a kormánytól.

A COVID-19 járvány miatt az Artisjus 2020-as bevételei is drasztikusan csökkentek, ez a visszaesés pedig az idei éves jogdíjkifizetéseknél érezteti csak igazán a hatását – írja a Media1-hez eljuttatott közleményében a szervezet.

A szerzőknek kifizethető jogdíj összege 25 százalékkal esett vissza: 2020-ban még 8,612 milliárd forintot tudott magyar és külföldi szerzőknek folyósítani az Artisjus a két „nagyfelosztás” során, idén 6,48 milliárd forint érkezik a hazai és nemzetközi slágerek szerzőihez. Ennek az összegnek nagyjából a fele jut magyar dalszerzőkhöz.

A májusban és júniusban érkező jogdíjak közül az élőzenei fellépések után járó összeg zuhant a legnagyobbat: 47 százalékkal kevesebb jogdíjat kapnak a koncerten játszott dalok szerzői idén mint egy évvel korábban.

A rádiós megjelenések is csökkentek

A rádiós elhangzások után kifizetett jogdíj összege is drámaian csökkent: átlagosan 32 százalékkal alacsonyabb összeg jut egy szerzőnek a tavalyi elhangzások után mint amennyi 2020-ban. Bár a rádióadók tudtak üzemelni a pandémia időszakában, az Artisjusnak fizetett zenei jogdíj összege jócskán elmaradt a korábbi évekétől.

A rádióadók jogdíját ugyanis a reklámbevételeik határozzák meg, ezek pedig a legtöbb rádió esetében drasztikusan visszaestek a járvány gazdasági következményei miatt.

zene, gitár
Fotó: Gabriel Gurrola, Unsplash

A televíziós elhangzásokért fizethető jogdíjaknál jóval kisebb, mindössze 5 százalék a csökkenés mértéke. A korlátozások miatt válságba került vendéglátás-turizmus szektor által fizetett gépzenei jogdíj visszaesése is jelentősen csökkenti a szerzők számlájára érkező pénz összegét. Ennek oka az, hogy a gépzenei jogdíjak befolyásolják a többi éves jogdíjnem mértékét.

Hiányoznak az elmaradt koncertek után a bevételek

A zenészek bevételeinek átlagosan negyede a jogdíj, az élőzenei fellépések elmaradásával viszont sokaknak ez lett a zenéből származó fő jövedelemforrása. Az előző évre járó szerzői jövedelmeket az egyesület évente két részletben folyósítja. Május 18-án a 2020-as rádiós, televíziós elhangzások után járó jogdíjat, valamint a vendéglátóhelyeken megszólaló élő háttérzene utáni jogdíjakat kapják meg a dalszerzők.

7.682-en részesülnek most jogdíjból 46.828 dal, zenemű elhangzásai után. A kifizetés második ütemében az Artisjus többek között a tavalyi koncertek, filmzenék után járó jogdíjakat fizeti ki, ez majd júniusban lesz esedékes.

„Tavaly, az első lezárások után 2-3 hónappal még teljes értékű szerzői jogdíjak érkeztek a dalszerzőkhöz. Ezek sok zenész és családja számára jelentettek kiemelten fontos bevételt a fellépti díjak kiesése miatt. Most azért különösen súlyos a helyzet, mert a könnyűzenét érintő lezárások máig életben vannak, de már a szerzői jogdíjak is jóval alacsonyabbak, mint egy éve. A dalszerzők és előadók – az egész zeneiparral együtt – a biztonságos és tervezhető újranyitást kérik a Kormánytól, mert egyre többen vannak, akiknek az utolsó tartalékai is kifogyóban vannak”

– mondta el a jogdíjak visszaesése kapcsán Tóth Péter Benjamin, az Artisjus üzleti transzformációs igazgatója.

Még több hír található a Media1-en!

Borítókép: Tömeg egy koncerten / Fotó: Stock Depositphotos.com

Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások